...avagy Gossip girl.

Itt nem hibáztatom a névadókat,mint a Skins esetében,mert ennél használhatóbb címet én sem találtam volna.

Az elkövetkezendő pár bekezdés során bocsássa meg mindenki,ha néha összehasonlításba bocsátkozom a Skins-szel,de a két sorozat lényegében jól összekapcsolható: tinédzserek,fiúk-lányok,alkohol,drog,szex,botrány,és persze pletyka. Egy különbség van csak:a pénz és a hatalom.

Mert míg a Skinsben az átlag kisvárosi tinédzserek kapnak figyelmet,addig a Gossip girl fókuszában a manhatteni elit dúsgazdag,kibontakozni vágyó ifjúi állnak. Az ők nem éppen szokványos mindennapjait hivatott bemutatni Gossip girl,a sorozat névadója,akiről egész végig semmit sem tudunk meg. Mint ahogy a főcímben is elhangzik: ,And who am I?That's a secret I'll never tell.". A pletykafészek egy nőszemély (bár ki tudja,lehet,hogy az utolsó rész végére kiderül,hogy hímnemű) ,aki a saját nevével fémjelzett pletykablogot üzemeltet Manhattan felső rétegének mocskos magánéletéről. Itt felmerülhet az olvasóban/nézőben,hogy kit érdekel a manhatteni elit? A kérdés jogos,de a válasz egyszerű: a manhatteni elitet. Emelett imádóikat és ellenségeiket,akik éjt nappallá téve a Blackberryjükön lógva sóvárognak kiszivárgott titkok után. Mert itt mindenkinek vannak titkai.amik ki is derülnek,általában a legrosszabb pillanatban.

A titkokat hodozó szereplőgárda nem okoz túl nagy meglepetést. Mindenki gazdag és sikeres. De mivel ez egy idő után egysíkú és unalmas lenne (ahogyan valóban azzá is válik),beiktattak az elit mellé (alá) egy kiöregedő rocksztárt középosztálybeli családmodellel,emellett az egyik nagy nevű család sarja is kifogy a vagyonából az első évad végére,így már ő sem gazdagítja többé a csillogó elitet.

Minden más azt hozza,amit a környezettől várni lehet: luxus,villásreggeli a hotel halljában,Chanel pizsama,elkényeztetett tinédzserek akik nem láttak még metrót belülről,és itt tényleg a csapból is Don Perignon folyik,literszámra.

A luxus köré azonban különösebben nem épül történet. A Gossip girl alkotói valószínűleg leültek és rajzoltak egy táblázatot: vízszintesen a ,Ki?", függőlegesen a ,Kivel?", és az első résztől kezdve spontán ikszelgettek. Ha a rublikák elfogytak,beiktattak pár plusz sort. Mert itt tényleg mindenki mindenkivel,mostohatestvérek egymás között,vagy mostohaanya a mostohafiával,az alkotók nem szégyelltek semmit. A hatás azonban elmarad,az állandó kavarás egy idő után rettentő elcsépeltté válik. Egy szériában sem hangzik el ennyiszer az a mondat,hogy ,I'm sorry",sehol nem láthatunk ennyi háborút,kiborulást,majd összeborulást,megcsalást,románcot egy évad alatt. Ennek kapcsán azonban meg kell említeni egy nagyon nagy gyengeséget: nyugodtan kihagyhatunk 1-2 részt,ha éppen programunk van,mert a Gossip girl nem egy olyan sorozat,amiért lemondjuk a haverunk legénybúcsúját vagy ami miatt idegesen nézegetjük a letöltési sebességet és a hátralevő időt.

Meg amúgy is minek,amikor a 40 perces részek első 2 perce azzal telik,hogy Gossip girl dióhéjban elmondja az előző rész tartalmát? Aki hébe-hóba nézi,annak hasznos,aki azonban állandóan,annak idegesítő,rettentően. Az emlékeztető fontos,de nem kötelező az összes jelentéktelen és hosszúra vágott jelenetet a néző szájába rágni,pláne ha már látta is,kétszer,oda-vissza.

Ha már a gyengeségeknél tartunk,nem árt megemlítenünk a zenei aláfestést. Az első széria alatt csupa olyan dal szól,amelyekkel az utóbbi években víz helyett mostuk a kezünket. 2006-2008as évek slágerei,melyeket épeszű ember reflexből elkapcsol,ha meghallja a rádióban. Egyetlen sorozatban sem jó ómen elcsépelt dalokat használni,mert a néző képtelen lesz a képekhez kötni,mivel a supermarketben is ezt hallja mikor a joghurtok közül válogat. És Rihannáról inkább a zsírszegény joghurt fog eszébe jutni,mint a Gossip girl.

A karaktereket elnézve sem számíthatunk semmi újra: jók és rosszak,gazdagok és egy-két szegény. Vannak akiknek a gesztusaitól alapvetően felfordul a gyomrunk,vannak akik affektálnak és hisztiznek, vannak akik feltörekvőek mert unják a középosztályt meg a Top shop rucikat, és vannak akik nem éppen makulátlan múltjukból menekülnek. A forgatókönyvírónak nem lehetett egyszerű dolga,mert nem könnyű követni,ki mit csinál kivel,és akármennyire is szeretnének a nézőnek hatalmas meglepetést okozni egy-egy karakter személyiségének pálfordulásával,3-4 rész után már erőltetett a jóból rossz és a rosszból jó trükk. Nem lepődünk már meg ha a kőszívű hirtelen lángra lobban vagy ha a hősszerelmes úgy dönt,minden éjjel mást visz haza.

Az 1. évad közepe felé már bele-beletekerünk,hátha történik valami,de a 16. részig várnunk kell az izgalmakra. Itt végre belép valaki,aki feszültséget teremt. Zsarolás,gyilkosság,fenyegetés,minden van itt. De mielőtt elkezdenénk örülni, a befejező rész már megint happy end,így nem sóhajthatunk fel megkönnyebbülten,hogy navégre,a Gossip girl olyan amilyennek az első résztől lennie kellene.

A 2. évadra viszont mintha nem is ugyanazt a sorozatot kapnánk,habár a cím stimmel. Már az első rész meglepetésekkel szolgál és végre megteszi az eddig lehetetlennek tűnő feladatot,amit egy jó sorozatnak alapvetően teljesítenie kell: a képernyők elé szögez. Már reklám közben sem megyünk ki még chipsért,mert lemaradhatunk valamiről.

A karakterek kikupálódtak,és habár a játszma,az adok-kapok még mindig megy,most nem unjuk,hanem kíváncsian várjuk a végét,hogy akkor most Blair kimondja-e azt a 3 szóból álló mondatot,vagy sem,és reménykedünk,hogy a 10 rész óta vesződő kapcsolatukkal küzdő Dan és Serena végre véglegesen búcsút mondanak egymásnak.

Amit még meg kell említenem,az a zene. Az előbbiekben említettem az első évad rettenetes felhozatalát,amit most teljesen kicseréltek. Már nem a falat kaparjuk,hanem ellenkezőleg:bepötyögjük a keresőbe,hogy Gossip girl 2 original soundtrack,mert tetszik,tudod,amikor volt az a rész,és az a szám szólt alatta...

Összvissz

A Gossip girl nagy kérdése a 2. évadban is ugyanaz: kinek szól? A SKins életszerű,bármikor előfordulhat,hogy a haverod túltolja a cuccot hétvégén a diszkóban vagy hogy egy unalmas kisvárosba ragadsz magadra maradva. Az azonban ritkábban fordul elő a mai világ átlagos tinédzsereivel,hogy több ezer dolláros villásreggeli közben leütik a srácot akit éppen nem bírnak,vagy hogy ellopják az anyjuk 15 ezer dolláros Valentinoját a szekrényből. Olyat sem hallottam még,hogy a Nylon magazin a Myspacen böngészi 15 éves wannabe divattervezők képeit,instant karriert ajánlva nekik.

Akárhonnan is nézzük,a Gossip girl 2 méterrel lebeg a föld felett. Hétköznapi ember beleélni nem tudja magát,azt pedig kétlem,hogy a valódi manhatteni elit hétfőnként lemondaná a krikettpartit az újabb rész kedvéért.