Néha én is elképedek magamon,hogy mikre vagyok képes,ha igazán akarom. Összvissz 4-5 óra alatt összehoztam a 10 oldalas beadandómat ami végül 15 lett. És még élveztem is. Bár ezt minden félévben eljátszom. Mármint azt,hogy mindent meg tudok oldani,amit muszáj, főleg ha sürget az idő. Márpedig az nem csak a tanulás terén sürget. Dehát ez a taktika bevált, mindent az utolsó pillanatban, amikor már a szakadék szélén állok. Akkor gondolok egyet, és ha le is zuhanok, iszonyatos erővel tudok kaparni visszafelé. Ennek egy hatalmas hátránya van, az pedig az, hogy a rövidtávú céljaimon kívül nincs semmim. Nem tudom, mi lesz velem 2 hét múlva hiszen az még olyan messze van és addig semmit sem muszáj. Sajnos ez a ,van még idő" hozzáállás nem mindenhol működik, például az emberi kapcsolatokat illetően abszolút nem. Nincs joga az embernek azt mondani, hogy majd jövő hónaptól megváltozom, addig viselj el. Mert akkor késő lesz, és legtöbbször nincs visszaút. Tehát most apró lépésekben, megtervezve igyekszem változtatni, amíg nem késő. És van min. Bár az utóbbi időben sokat fejlődtem, mind önuralom mind alkalmazkodés szempontjából. Sokkal könnyebben kijövök másokkal, főleg azokkal, akikkel fontos és akiket nagyon nem szeretnék elveszíteni a saját hülyeségeim miatt.

Tehát mély levegő és első lépések megint. Lehet, hogy öregszem, de régebben minden könnyebben ment: az első egyes matekból, az első (és utolsó) részegség, vagy az első szex. Most viszont mindenen annyit gondolkodom, hogy belefájdul a fejem. Pedig jobban tenném, ha csak tenném ami jól esik, kockáztatnék és nem törődnék azzal, hogy felsülök. Úgy,ahogy régen. Biztosra menni mindig rohadt unalmas......