Vannak ezek a nem éppen kívánatos családi ebédek. Amikor az ember szívesebben süppedne és nézne How i met your mothert egy bögre teával a kézben. Dehát a protokoll az protokoll.
A családi ebéd nálam amúgyis rossz kifejezés,igazából nincs olyanom,hogy körülhatárolt család. Édesanyám élettársáról lévén szó meg az ő lányáról és az ő barátjáról. Azaz mit barát,vőlegény és valószínűleg apajelölt is. Amivel nincs is semmi baj,marha jófej a srác,meg minden klappol,így még a nem éppen könnyű eset ,,családot" is hajlandó elfogadni,ami azért nem semmi.Talán még én vagyok a legkevésbé nehéz eset számára.
Tehát néha összejövünk enni,inni,meg diskurálni,néha jó,néha meg inkább odaadnám a fél karom,csak ne kelljen menni. A legutóbbi ilyen ebéd után anyám a következő kérdéssel fordult oda hozzám:
-Olyan csinos,kedves,értelmes lány vagy,miért nincs senkid?Mi a baj?
-Semmi.
Majd felálltam a székből és elindultam még barbecue szószt hozni a krumplihoz.
Nem tudom,miért van ez az egész társadalom berendezkedve a párkapcsolatokra. Azt pedig végképp nem értem,miért kell az egyedülállókkal valami nyomorultként bánni,akikkel jól kibaszott az élet. Nem érzem úgy,hogy bármivel is kevesebb jutna nekem az élet javaiból,mint annak,aki nincs egyedül. Ez is milyen,egyedül. Sokan egy házasságban magányosabbak mint egy szingli az Északi-sarkon,mégis állandóan ilyen és ehhez hasonló látszólag beszédes jelzőkkel illetjük a szingliket. Nos,azt hiszem jogosan húzom fel magam a ,miért nincs már meg az unoka neme?" és a ,,Nézd,ők már 4 éve együtt vannak Te meg egyedül fogsz megrohadni,jó ez neked?" kérdéseken. Senki nem gondolja,hogy jókedvemből vagyok 2 éve ,,egyedül",gondolom ez világos. Az események mindig úgy alakultak,hogy vagy én vagy a másik fél (értelemszerűen utóbbiból volt több...) mondta ki a nemet. Rossz volt az idő,a hely,vagy rossz volt valamelyikünk a másiknak. De volt ideig-óráig működő is,csak utána jött a ,,bocsi,de nem akarok komolyat" És még tudnám sorolni,mi miatt nincs kapcsolatban címkém. De még mindig tántoríthatatlanul hiszek a sorsban,és hogy ez mind okkal történt. Ezért igyekszem elfogadni mindent,akármilyen szar is. És tényleg,nem akarok én egyedül lenni. Most meg aztán pláne nem,csak éppen nem tudom,hogy fogjak hozzá...
