Amber Smith-Művészetek Palotája-Október 26. hétfő

A tegnapi napra egészen pontosan 2,5 hónapja vártam. Ekkor mentem be ugyanis egy Libri könyvesboltba,hogy igen,az október 26.-i Amber Smith-koncertre szeretnék jegyet. 1. sor,nincs túl közel?Nem,oké,akkor jobbra,jó lesz.

A koncert apropója az volt,hogy az Amber Smith visszavonul. No azért nem kell megijedni,nem végleg,csak addig,amíg nem lesz új anyag. A helyszín pedig nem más volt,mint a Művészetek Palotája,ami szerintem méltán kiérdemelte a palota nevet,ugyanis gyönyörű,kívül-belül. Sokan kritizálzák,csakúgy,mint az új Nemzetit,hogy nem illik a városképbe,de szerintem nagyonis,és már belépni is élmény. Persze így először kicsit elveszve éreztem magam,de hamar kitaláltam,hogy merre hány méter,és addigra már nyolcat ütött az óra.

Miután mindenkinek sikerült kitalálnia,hogy a 4. sor az valójában az első,és sikerrel helyet foglaltunk,a vásznon egy kisfilm kezdődött,és mindenki nézegetett körbe,hogy akkor most mögötte vannak,vagy mi ez. A kisfilm természetesen az Amber Smithről szólt,homemade felvételekkel,villáminterjúkkal,alig 10 percben. Aztán vége lett,a vászon elsötétült,de sehol senki,maximum a légkondi rezegtette a függönyt. Fél perc után a kisfilm újraindult,ami arra engedett következtetni,hogy a fiúk még nem állnak készen. A film felénél azonban felemelkedett a vászon,és mögötte ott voltak Ők.

Az Amber Smithnek elmondása szerint volt már ilyen ülős-színházas koncertje,(nekem még nem)azonban kicsit izgultak,kicsit zavarban voltak,mivel a gitárcseréknél és az elején a ksiebb technikai malőröknél nem töltötte ki a teret a fesztiválozó,söröző,óbégató tömeg. Helyette volt csend és sok-sok fegyelmezetten üldögélő emberke. 

A koncertet 3 blokkra bontották:elektronikus-akkusztikus-elektronikus. Az első blokk volt a bemelegítés,azonban kérdéses,a közönség mennyire melegedett be. Én már a 3. számnál ugráltam a székben,míg körbenézve azt vettem észre,hogy egyedül a mellettem ülő 50-es nő rángatózik csak hozzám hasonlóan. Már ekkor legszívesebben felálltam volna és megkérdeztem volna a publikumot,hogy akkor ez most mi? Attól még,hogy ülünk,nem kell mozdulatlanul a székhez szegeződni,mint a cövek. Néhányaknak mozgott az ujjuk,de ezt inkább csak hullarángásnak tudtam be. 

Az első blokk befejezése a lehető legjobb választás volt. Amikor Imre kimondta,hogy most egy olyan dalt játszunk,amit nem nagyon szoktunk,pedig szeretjük,akkor már tudtam,hogy igen,ez lesz az én pár percem: My final plea. Önkénytelenül is elkezdtem tapsolni,hiszen ezt a számot az elmúlt jó pár év alatt mindössze egyszer volt szerencsém élőben hallani,mégpedig tavaly Szigeten,ahol Imre egy papírról puskázott a szöveget illetően. Azonban ez egészen más volt. A fényekkel,füsstel,kitűnő hangzással nemcsak a My final plea hanem minden szám új köntöst kapott,azonban az kétségtelen,hogy ez a dal volt audiovizuálisan a koncert csúcspontja,ahonnan már csak lefelé vezetett az út. Azaz vezetett volna,ha az Amber Smith nem tartja profi módon a színvonalat. 

A második blokkhoz segítségül hívtak egy álmosan üldögélő csellóst (akivel aztán találkoztam a villamosmegállóban,a hangszerét cipelve) ,hogy rögtönözzenek egy mini akkusztikus koncertet,mint anno a Petőfi Rádió műsorában tették. És milyen jó ötlet volt,ugyanis az Amber-dalok remekül szólnak minimál verzióban. Ritkább,magyarabb,kevésbé ismert,régi dalok jellemezték ezt a blokkot,ami után egy várakozáson felüli harmadik rész következett. Erre az utolsó blokkra tartogatott az együttes minden felszabaduló energiát: Time,Hello sun,Introspective,Father,Brasil,....Ekkor már szerencsére a közönség sem volt olyan merev,és az Amber sem. 

Az utolsó pár számra vendégelőadót is hívtak. AMikor Imre felkonferálta,mégpedig úgy,hogy ő az akivel igazán együtt szeretnének játszani,magamban már kimondtam,hogy  a Kőváry Zoli. És igen,tényleg ő,Motörhead pólóban,farmermellényben és Nikki Sixx-séróval. 110%-ig biztos voltam benne,hogy valamilyen formában jelen lesz,hiszen hozzá tartozik az Amber Smith fogalmához,nélküle nem volt és talán nincs is teljesen Amber.

A kötelező visszatapsolás után még jó pár dalt tartogattak,szégyenszemre nem emlékszem pontosan,de az biztos,hogy volt Egri,I was the first és Select all. Az egész setlistet nehéz is lenne emlékezetből összeírni,ugyanis kb 30 (!!) számot játszottak. De ahogy Imre is mondta,perceknek tűnt,nem óráknak. Vastaps,meghajlás,és köszönet.

Összességében egy életre szóló koncertélmény volt,ami kiragadta az embert a külvilágból,ha engedte. Az egyetlen furcsa dolog természetesen az ülés volt,aminek megvannak a maga előnyei illetve hátrányai: nem lóg be senkinek a feje,mindent lehet látni,nem lökdösnek,nem öntenek le. A hátrány viszont az,hogy vissza kell fogni magunkat,hiszen a Time-nál már igazán felpattannánk és tapsolva,ugrálva rohannánk előre. 

De ettől függetlenül tényleg minden elismerésem,a hangzás tökéletes volt,sohasem hallottam még Amber Smitht ennyire jól szólni,emellett ők még mindig azok,akik voltak akkor,amikor először láttam őket. Tehát legyünk arra büszkék,hogy van egy világszínvonalon zenélő ,,külföldön (el)ismertebb,mint itthon" zenekarunk,akik mégsem hagytak itt minket. És akik nagyon sokat letettek már az asztalra,tehát nem kell már mit bizonyítaniuk-előttem legalábbis nem.

A koncert után egész úton hazafelé a Hello sunt hallgattam mosolyogva. Mivel természetesen ez az első szám,ami megszólal,ha bekapcsolom az mp3-lejátszómat.