Ritkán jobb a hétfő,mint a vasárnap,de most így alakult. Tegnap volt életem egyik legnyomasztóbb napja,ez kétségtelen.
Egész nap a beadandómat próbáltam megírni,de rá kellett jönnöm,hogy nem tudom,miért kap az egyik segélyt,míg a másik nem,és a kereszttáblák sem lesznek a barátaim. De sebaj,itt a mennyiség a lényeg,meglegyen X oldal,látszólag értelmes dolgokkal teletöltve,aztán reménykedhetünk egy olyan jegyben,ami görbül.
Miután az írást feladtam,meglepődve láttam,hogy eljön az az esemény,amire egy évben csak 1-2szer kerülhet sor,ez pedig az,hogy értelmes filmet nézhetünk a televízióban. Bizony,leadják a 21 grammot a Dunatévén. Elterveztem,hogy akkor 9-kor bevágódom a fotelba kockás pléddel meg karamellás teával. Ahogy az annak a rendje,10kor vettem észre,hogy céltalanul böngészgetek,a film pedig már javában megy.
Így előkotortam DVD-n,aminek előnye az,hogy nincs reklám ugye. Lehet,hogy rossz ötlet volt,mert hiába láttam már 20-szor, még mindig végigbőgöm,és iszonyatos letargia lesz rajtam úrrá. Éppen ezért mestermű ez a film,mert remekül bemutatja,hogy mennyire könnyen kicsúszhat minden a kezeink közül,hogy az élet nem megy egyszerűen tovább,és hogy nincs olyan, hogy ,,velem ez nem történhet meg!", mert igen,megtörténhet. Bármi megtörténhet.
Éjfél körül fáradtan és elég depresszív hangulatban feküdtem ágyba,és mikor elaludtam,természetesen akkor kaptam egy smst. Azaz kaptam volna,de a mobilom bemondta az unalmast,mondván,hogy nincs elég tárhely. Oké,akkor töröljünk.
Hát.Nem a legjobb ötlet volt. Törölni nem egyszerű. Az elmúlt 3,5 évem van azokban az üzenetekben. A huszadiknál éreztem azt,hogy egy 30kilós krumplizzsák van a mellkasomon. Mert iszonyatosan nehéz felejteni és törölni. Akkor tört ki belőlem elég sok minden amikor olyasvalaki üzenetét olvastam,aki pár hónapja nincs az élők között...
De az élőkkel sem állok jobban. Nem tudom,miért nem köszön vissza az utcán az,akivel tavaly az egész nyarat együtt töltöttem,minden szombaton a kanapén ébredtem a pulcsijában és reggel egy tea mellett a nőkről meg az élet értelméről beszélgettünk.
Azt sem tudom,miért zárkózom el én olyan emberektől,akik semmit sem vétettek ellenem,egyszerűen csak nem veszem a fáradtságot,hogy újra kialakítsam velük azt a kapcsolatot,ami volt. Azaz ez így rossz megfogalmazás,mert ugyanazt már sohasem lehet.
Közhely,de a múlt az múlt,az ex ex marad,és a múltban élni nem jó. A jövőben sem. Itt van nekünk a jelen. Mert mint tudjuk,akármelyik pillanatban kicsúszhat a lábunk alól a talaj,elveszthetünk valakit,lehet,hogy éppen magunkat,és akkor mire fogunk emlékezni?
