Fura,amikor van egy szám,amit a kezdetektől fogva imádsz,nem telik el úgy nap,hogy meg ne hallgasd minimum ötször,és hiányérzeted van,ha bizonyos helyzetekben nem szólal meg. Természetesen a szövegét is kívülről fújod,ha álmodból felébresztenek az ABC-t nem is,de ezt el tudod dúdolni. A szavak szép sorrendben berögzültek az agyadba,de mégsem tudod igazán,mit jelentenek. Aztán egyszer,mint minden nap újra meghallgatod,és egyszercsak bevillan. Elismerően csettintesz,hogy igen,mostmár értem. Megkönnyebbülés. Ugyanakkor valahogy mégis megjelenik tőle egy könnycsepp a szemed sarkában,ami részben a megkönnyebbülésnek szól,részben pedig annak,hogy mostmár tényleg tovább kell lépni.
Mindig Márai Igazi c. írása jut eszembe róla. Az egyik személyes kedvencem,mert azon túl,hogy remek stílusban írta,igaz is. Sajnos igaz. És amikor az ember elolvassa,ismét csettint,hogy igen,tényleg,értem már. Úgy,ahogyan a fentebb említett dalnál is. Mindkettőnél ugyanaz az érzés fog el,akárhányszor csak meghallgatom vagy elolvasom őket.
,,De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy....
Tegnap még mindez valószínűtlen volt, lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a valóság. Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót..."
