Ez valójában egy beadandóm,de gondoltam kirakom ide,szüsszenet gyanánt. Semmi érdekes nincs benne,kb 10 perc alatt írtam meg,aki nagyon unatkozik,elolvashatja. :DD

Összeesküvés-elmélet

*Szerda Az ágyam helyzetéből adódva minden reggel jobb lábbal kelek fel,de ez nem jelent semmit, mivel ettől még ma sem fog sikerülni semmi. Rossz a hajam,jobbra fésülöm,balra,hajpánttal,anélkül. Nagy az orrom is. Megint csomós az alapozó. Mégse tetszik a zöld szemhéjfesték,de a lila sem jó,egyszerűen béna a szemem formája. És sápadt is vagyok,hiába,ezen már ipari mennyiségű pirosító sem segít. Megint el fogok késni és te jó ég,hogy nézek ki. Persze,hogy most gubancolódott össze a cipőfűzőm,amikor 8 perc van a vonatig. Rohanok,de egy jeges tócsán elcsúszok és közel 1 perc 30 másodpercet vesz igénybe,hogy felálljak. Az állomásra érek,ahol pont az orrom előtt húz el a vonat. Ha nem estem volna el,pont elérem. A következő 15 perc múlva jön és nem vettem fel kardigánt így jó eséllyel jégtömbbé fogok fagyni. Jólvan,már csak 2 perc. ,,Tájékoztatjuk az utazóközönséget és a vonatra várakozókat,hogy...” Ne. 20 perc. Ilyen nincs. Akkor megyek busszal. De szomjas is vagyok. Nem baj még van 5 perc. Ne már,hogy bankkártyával fizet. Ne,elmegy a buszom!Álljon már meg! A következőt valamilyen csoda folytán elérem, de kétség sem fér hozzá,hogy dugóba kerülök és elkések. A szeminárium már elkezdődött,valaki előadást tart az alkoholizmusról,és csak a terem túlsó végében van hely így át kell másznom mindenkin. Mindenki engem néz. Hogy állhat a hajam. Leejtem a könyvem,ami hatalmas hangeffekttel párosulva puffan a földön. Csend. Elnézést kérek. A késésért is. Csak legyen már vége...

Óra után a hasam hangosabban korog mint ahogyan a fejhallgatóm szól,így a büfé felé veszem az irányt. A körözöttes szendvics elfogyott. A sajtos is. Csak húsos van. Akkor egy almát kérek. Éhesen elindulok haza. Említenem sem kell,hogy a vonatot lekésem. Édesanyám huszadjára próbál elérni,hogy hol vagyok már. Oké,20 perc és ott vagyok az ajtó előtt,megígérem.

Tükröződő felületek..Hogy áll a hajam,de most komolyan? Megpróbálom feltűzni egy kézitükörrel ami szerencsésen beesik a vonat két ülése közé. A mellettem ülő alvó fiatalember lábai között cselezve kell kihalásznom. Biztos mindenki hülyének néz. Biztos azért néznek így. Vagy már megint elkenődött a sminkem? Csak érnék már haza, kibírhatatlan ez a nap. A vonat természetesen negyed órát időzik a Nagytétény-Diósd állomásnál jó szokásához híven.

Hazafelé sétálva természetesen az eső is elered,és mint általában,most is akkor nem hoztam esernyőt,amikor kellett volna.

Végre meglátom a szürke falakat,igen,hazaértem. Kinyitom a kaput,megsimogatom a kutyámat és azzal nyugtatom magam,hogy most már biztonságban vagyok. Ez így is van,egészen addig,amíg meg nem nézem az e-mailjeimet és nem tudom meg,hogy álmaim fekete,selyem, masnis

balerinacipője nem létezik 41-es méretben,így ne is próbálkozzak megrendelni.

Mivel már majdnem 6 óra van, megvacsorázom (nagy meglepetésre semmilyen háztartási balesetet nem szenvedek),lezuhanyzom és pár sorozatrész után irány az ágy. Pont elalvás előtt jut

eszembe,hogy nem nyomtattam ki a beadandó dolgozatot, de sebaj, majd holnap...*

No igen,furcsa volt így kezdeni egy írást. Sokat gondolkodtam rajta, hogy hogyan fogalmazzam meg, mit jelent nekem az, amikor összeesküdik ellenem a világ. Körülbelül 2 hét töprengés után jöttem rá, hogy a legegyszerűbb, ha egy tipikusan peches nap végén összeszedem a napközben összegyűjtött gondolataimat és leírom. Így született a fenti szösszenet, ami megfelelően tükrözi azt, hogy napközben mi járt a fejemben és miért éreztem úgy, hogy ,,na,ilyen már tényleg nincs!”

Megpróbáltam megfejteni, miért vannak rossz és jó napok, de kevés sikerrel jártam. Arra jutottam, hogy nincs olyan, hogy valakinek csak jó vagy csak rossz napjai vannak. A legpesszimistább, legmélyebb gödörben lévő emberek is ébredhetnek kisimult arccal, madárcsicsergésre, olyan érzéssel,hogy ez egy jó nap. De az eredendően optimista, pozitív világszemlélettel rendelkezők is érezhetik úgy, hogy igazán bal lábbal keltek fel és akármibe is kezdenek ma, kudarccal fog végződni.

Aztán megvizsgáltam magam is egy igazán rossz napomon,olyanon,mint például a fenti. Ha a biológiai oldalról közelítjük meg az állapotomat, akkor érdemes megemlíteni, hogy egy kicsit fájt a torkom, keveset aludtam. Ha az érzelmi és lelki állapotot nézzük meg, megállapítható,hogy nagy nyomás nehezedett rám az aznapi zárthelyi miatt és a barátommal is összevesztem valamin.

Valószínűleg ezek miatt éreztem már felkelés után úgy, hogy ez a nap olyan,mint egy rossz hétfő (és Garfield óta tudjuk, hogy a hétfő rossz).

Az átlagos, jó vagy szinte tökéletes napjaimról szinte kivétel nélkül elmondható, hogy eleget aludtam, 8 után keltem, találkoztam a barátaimmal és előző nap ért valamilyen siker. Így alapvetően jó szájízzel indultam neki a napnak.

Összességében a fentieknél több magyarázattal nem tudok szolgálni, hiszen ez csak én vagyok és az önvizsgálatom eredménye nem biztos, hogy megállja a helyét másoknál is. Végeredményben azt gondolom, hogy jó és rosszabb napjainkon nem a világ, hanem mi változunk. Egészen kis dolgok megváltozhatnak bennünk, ami kivetül a világra. Rengeteg bölcs mondás jut eszembe, csak néhányat említenék: ,,Mosolyogj és a világ is visszamosolyog rád!”, vagy ,,Bánj úgy másokkal,

ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak!” és még sorolhatnám. Nem csak a világ van ránk hatással, hanem mi is arra, így ha rosszul vagyunk, történjen bármi, mindent rossz színben fogunk látni. Míg amíg jól érezzük magunkat, addig mindenben a jót fogjuk keresni, legyen az akármilyen rossz is

valójában. Igazából csak egy könnyebb út azt mondani, hogy a világ már megint velünk akar kibabrálni, mint magunkba nézni, és elismerni, hogy nem vagyunk 100%-osak. Úgy gondolom, senki nem lehet reggeltől estig topon. Nem lehetünk mindig olyan kicsattanóan egészségesek, mint a szigorúan 100%-os gyümölcslevek reklámjaiban vigyorgó család (akiknek amúgy előfordulhat, hogy éppen rossz napjuk van), nem lehetünk mindig hibátlanok, mint a felismerhetetlenségig photoshoppolt modellek a kedvenc üzletünk plakátján(akik amúgy a pattanásaikat próbálták reggel eltüntetni), és nem teljesíthetünk minden elvárást, melyet kitűzünk vagy mások kitűznek magunk elé.

Valószínűleg nem mondtam az elmúlt oldalakban világmegváltó okosságokat, de legalább komolyan elgondolkodtam a témán, amiért már megérte nekifogni ennek a témakörnek ahelyett, hogy tanácstalanságomban egy egyszerűbbet választottam volna. Szóval ne haragudjunk a világra, ha néha mostohán bánik velünk, inkább örüljünk, amikor jobb kedvre derül.