Talán kijelenthetem,hogy régen éreztem magam ilyen teljesnek,mint az elmúlt 2 napban. Olyan,mintha kívülről látnám magam. Mint azok,akiknek halálközeli élményben van részük. Valahol fent lebegek,vagy a képmásom mögött a tükörben,de nem ebben a testben.

Kívülről nézem azt...Hát. Ezt a társ dolgot. A kapcsolat reménye olyan,mint amikor a kutya előtt húzzák a szalonnát. Vagy rájön a kutya,hogy kicsesznek vele és megelégszik az illatával,vagy addig fut amíg el nem éri,tök mindegy,milyen áron. Én azt hiszem megelégedtem az aromával. (okéoké,cseréljük ki a szalonnát grillezett padlizsánra)

Az elmúlt 1 évben annyiszor de annyiszor futottam már valaki után,hogy eljutottam arra a pontra,hogy éljünk a mának és elégedjünk meg annyival,amennyit kapunk..Persze,én is rettegek tőle,hogy esetleg túl messze kerül az illat ahhoz,hogy érezzem,dehát minden elmúlik,és el kell engedni. Az orrunkban úgyis örökre ott marad.

(U.i.: rumoskóla,Interpol-volume max és mindenkinek jó hétvégét...)

One,two,three,do me...