,,Valami baj van George Hall-lal, észveszejtően nagy baj, de inkább nem szól róla senkinek. Alapelve ugyanis, hogy a problémákat fölösleges megbeszélni: lehet, hogy jólesik, de nem változtat semmin. Az elégedettség titka, hogy az ember egy csomó mindenről nem vesz tudomást. Vannak persze dolgok, amikről még George is kénytelen tudomást venni. Például a nyugdíjaztatásáról, amit azonban nem traumaként él meg, sőt, nagyon jól elvan otthon, olvasgat, zenét hallgat, még egy kis műtermet is épít magának a kertben, ahol aztán tervei szerint majd rajzolgat, festeget… Azt sem fogadhatja egykedvűen, hogy temperamentumos lánya, Katie bejelenti, másodszor is férjhez megy, ezúttal Rayhez, egy kiállhatatlan alakhoz, akinek „fojtogatómancsa” van… És ott van még George fiának, a meleg Jamie-nek a kusza szerelmi élete, no és a felesége is viszonyt folytat az ő egyik volt kollégájával – egyszóval csőstül jönnek a bajok. Hanem a legfőbb: az az apró, ovális dudor George csípőjén, amit öltönypróba közben fedez fel. Azonnal bőrrákot diagnosztizál magának, öngyilkosságot fontolgat, és bár az orvos egy legyintéssel intézi el a dolgot – ekcéma, tessék kenegetni –, innentől kezdve George megállíthatatlanul csúszik lefelé a csendes őrülethez vezető lejtőn. A fergeteges családi víg- és szomorújáték végén, a nevezetes esküvőn azután minden rendbe jön, és a már-már szétesett família tagjai újra egymásra találnak."
Még tavaly vettem a kezembe ezt a könyvet. Nem,kezdjük újra.
Nem szoktam olvasni. Mármint úgy,mint a normális emberek nem. Nem olvastam a Gyűrűk urát,sem a Harry Pottert,sem a Galaxis útikalauz stopposoknak nevezetű mások szerint alapművet,ugyanakkor szívesen olvasok a skizofréniáról,az étkezési zavarokról,vagy a kannibalizmusról.
De hogy mégse tűnjek annyira patologikus esetnek,leemeltem a polcról ezt a könyvet,csak úgy találomra. Tetszett a borítója,a címe, a többi mellékes volt,azt sem tudtam,miről szól. Hazafelé a vonaton elkezdtem olvasni,és azt vetem észre,hogy még a macskaköveken is szívesen botorkálok vakon,csak ne kelljen letennem.
2 nap múlva már vittem is vissza a könyvtárba. Ezt olvastam a pad alatt társadalompolitika előadáson, valamint a villamosra várakozás közben, de a tömött 7-es buszon is, akkor is amikor majdnem sikerült háttal kizuhannom a nyíló ajtón.
Ez a könyv elragadó és letehetetlen,mondom ezt én,akinek legalább olyan nehéz jó könyvet találni,mint parfümöt. Szóval igazából majdnem lehetetlen.
Tehát a Valami baj van c. művet nem érdemes kihagyni,mert úgy csal mosolyt az arcunkra,hogy közben egy apró könnycsepp súrolja a szánk szélét. És ha már a polc előtt állunk emeljük le a mellette lévő könyvet is, ami a Kutya különös esete az éjszakában címet viseli. Igen,elolvastam. Igen,ezzel vártam a villamost.
