Nagyon le akartam írni valamit,erre hazaértem és elfelejtettem. Remek. Ezért mondtam én,hogy kéne valami gondolatot papírra vető gép. Vagy csak nem kéne lustának lenni leírni rögtön. Esetleg egy jobb memória is elférne...Habár a mostanira sem lehet panaszom,csak hát amikor tök máshol jár az ember esze (azaz olyan nincs már régóta,de nevezzük annak) akkor nehéz.
Annyi örömöm lehet,hogy megrendeltem a telefont és ha minden jól megy,hétfőn már kezembe is vehetem. Ha pedig 24.éig nem kobozzák el anyámék,akkor már használhatom is. Enyhén hiányzik a zenehallgatás. Pontosabban megőrülök tőle,azaz nélküle. Ma már magamban ,játszottam" számokat a metrón mikor kezdtem idegbeteg lenni,mivel a mellettem ülő rendkívül fontos feladatának tartotta,hogy a kezében lévő nejlonzacskóval zörögjön,ami alapvetően is idegesít,de jelenlegi állapotomban kivettem volna a kezéből és a tartalmával együtt földhözb*sztam volna negyed óra után,csak hát így ugye nem szabad viselkedni,mert még bunkónak gondolnak. Pedig á dehogy...
A konferenciáról (ujreformkorponthu) amúgy korán leléptünk,mivel Álmos álmos volt (most mindenki nyomjon el egy lusta elnyújtott kacajt),én meg maradtam volna,dehát jó szocmunkásként (azaz inkább barátként) néztem az ő érdekeit. Amúgy akármennyire is szar volt elmenni itthonról,utólag visszagondolva jobb volt,mint egész nap vagy az ágyamban kuporogni vagy a teraszon ülni bugyiban meg kabátban,teával a kezemben és azon gondolkodni,hogy miért miért miért mindig én.
Ilyenkor jövök rá,hogy mennyit ér a barátság meg úgy egyáltalán az,hogy vannak akikre lehet számítani. mert jelenleg egyedül tényleg nem tudom mit kezdenék magammal. Azaz tudom,csak annak biztosan nem lenne jó vége,tekintve önromboló-önhibáztató-önbüntető hajlamaimat nézve. Amik már így 3 nap gyógyszerszedés után is javulnak,meg a fájdalom is múlik. Elvileg pár hónapig kell szedni,minimális adagban és remélhetőleg utána is jól leszek.
Szerencsére olyan felfogással rendelkezem,hogy nem szabad feladni,és mindig vannak a hullámvasútnak mélyebb részei,de aztán szabályszerűen felfelé vezet az út. Azt hiszem,elmúlt 19 évemet tekintve, ezen felfogás és önerő nélkül nem gumimacit hanem ecstasyt szopogatnék valami legalja helyen arra várva,hogy majd csak jobb lesz. Hát azért büszke vagyok magamra,hogy mindezek ellenére nem ott tartok.Mert hát tarthatnék. Ezek után nem szívesen veszem,ha valaki strébernek vagy betegnek tart azért,amiért én rendszerint a tanulásba menekülök a problémáim elől. Képes vagyok hullafáradásig tanulni ha úgy adódik,de annak legalább van eredménye. Persze a drognak meg az alkoholnak is van,csak az egészen máshol keresendő..
Oké,nem prédikálok tovább,mindenki úgy pusztítja magát ahogy akarja,és olyan hülye felfogás szerint él ahogy akar,csak azt ne várja el,hogy megértsem...
