Írtam röpke 2 oldalt az Avatarról,de a blog.hu úgy gondolta,hogy bármilyen mentés nélkül visszalép az előző oldalra,és mivel kevés dolgot utálok jobban mint kritikát újraírni,így ez most elmarad. Röviden annyi,hogy tessék megnézni az Avatart mégpedig háromdében,(ha lehet,Imax)de ne tessék körülötte érteni a hisztériát,mert annyira azért nem viszi el a látvány a néhol vánszorgó és lapos sztorit. Köszöntem.

Aztán akkor mára.

Szóval ez a blog csak úgy elindult többek biztatására,merthigy blogolni jó,és én állítólag tudok írni. Egy ideig személyes volt,de aztán ide írtam mindenféle véleményt is a nagyvilágról,és akkor tűnt fel,hogy naponta többen olvassák mint amennyien a közvetlen környezetemben tudnak róla. Azóta valamivel kevesebb személyes bejegyzés van,mondván,hogy nem akarom,hogy akiről szól,elolvassa és esetleg magára vegye (teljesen jogosan egyébként) ,vagy valaki aki az illetőt ismeri akiről olvas megemlítse neki,hogy hát ez meg ez van veled. Nem jönne ki jól. Aztán belegondoltam,hogy ez elvileg csak az én blogom,meg az én fejem tartalma,nem kötelező senkinek sem nézegetnie,sem ebből tájékozódnia mind engem,mind a róla alkotott véleményemet illetően. Tehát a mai igencsak személyes lesz,sok vacilálás után,de nem találom a Hello kittys plüssnaplómat,amin kis szívecskés lakat van,így marad a klaviatúra meg a blogponthu.

Tehát. Mi másról is írhatnék mint az emberi kapcsolatokról,ami életem 90%ában foglalkoztat,a maradék 10%ban meg részese is vagyok. Fura,hogy mennyire más benne lenni egy jó kapcsolatban mint egy rosszban. A jóban semmi különös nincs,minden stimmel,nem kell elalvás előtt rágódnod,hogy mi lesz holnap,és nem kell a másik telefonját bújnod,hogy most akkor mi volt az az illat az ingjén. Ugyanakkor a rossz kapcsolatokról annyi könyvet írtak már,hogy megszámlálni sem lehet őket. Játszmák ezreit elemezgetik és azt próbálják megmutatni nekünk,hogy igen,így lehetünk boldogok. A kapcsolatok mindenáron való helyrehozásában,na ebben nem hiszek. Ha valakinek rossz a kapcsolata,akkor valószínűleg az első fázis önmaga hitegetése,és ha ezen túljutott,akkor már késő lesz segítséget kérni,csak idő kérdése,hogy mikor unjuk meg a játszmákat a másik féllel...

Tehát azt hisszük,csak azért nem válaszol egy hétig az SMSünkre,mert elfelejtette és egyébként is,sok dolga van. Csak azért nem találkoztunk vele 2 hete,mert szegénynek nagyon sokat kell tanulnia,tegnap este mondta a telefonban amikor a haverjaival sörözött. És hát azért nem szexelünk,mert nem az a legfontosabb,meg hát van amikor biztos nagyon fáradt. Az is teljesen normális,hogy a barátai előtt 3 méterre ül tőlünk,hiszen ő nem az az enyelgős fajta. És nem tudom,hogy gondolod,hogy állandóan dícsérgetnie kéne,hiszen mi mindenhogy tetszünk neki. (na ez az a közhely amitől kettőt fordul a gyomrom)  Meg nem kell bizonygatnia,hogy szeret,elhisszük neki anélkül is,hogy naponta 2nél többször megölelne minket,vagy esetleg megfogná a kezünket a lakáson kívül. Az sem gond,hogy nem mutatott be a szüleinek hónapok után sem,biztos csak nem akarja elhamarkodni. És hogy alkalmazkodjunk hozzá?Hát persze,hiszen erről szól egy kapcsolat,hogy mindent megtegyünk a másikért...

Namost szeretném mindenkivel közölni,hogy az imént felsorolt önhitegetés hatalmas nagy faszság. Ha nem ír/hív,azért van mert nem érdekled. Ha nem ér hozzád,azért van,mert rohadtul nem vonzod. Ha nem vállal fel a barátai előtt,nos az azért van,mert nem vesz komolyan. Ha életedben egy bókot nem hallottál tőle,az azért van,mert marhára nem erőlteti meg magát az érdekedben,meg egyébként is kit érdekel ha új hajad van vagy miatta vetted fel a csipkés bugyidat. Ha nincs szexuális életetek,vagy katasztrófa,akkor valami nagyon nincs rendben,és még megbeszélni sem vagytok képesek. Az pedig,hogy alkalmazkodni kell,igaz,de nem ilyen formában. Nem a másikhoz,hanem egymáshoz kell alkalmazkodnunk. Senki nem várhatja el tőlünk,hogy adjuk fel önmagunkat és az egész életünket érte,és ugorjunk fejest az ő életébe,mert neki így kényelmesebb. 

Ha ezekre mind rájövünk (nem fogunk),akkor már hiába vásárolunk tonnaszámra könyveket,soha nem tudjuk megjavítani a kapcsolatot,mivel eleve rossz. Ilyenkor nincs más hátra mint előre,és az ilyet bizony ott kell hagyni. Fájni fog,igen,mint minden veszteség,de pár hét után ráébredünk,hogy visszakaptuk önmagunkat,már nincs gyomorgörcsünk,ha rá gondolunk és végre nem kell este megint arra a helyre mennünk,amit amúgyis utáltunk. 

Aztán majd úgyis jön valaki előbb vagy utóbb,akivel meg jó. Nem tudjuk,hogy mi a jó,csak azt vesszük észre,hogy megint csörög a telefonunk,megint a barátaival megyünk a kedvenc helyünkre,megint az anyukájával beszélgetünk,megint a macskáját simogatjuk,megint meg akarjuk ölelni és megint délután 2kor kelünk ki az ágyból.És a gyomorgörcsnek hűlt helye.

Szóval nem akarok senkit sem arra bíztatni,hogy azonnal hagyja ott a barátját/barátnőjét,ha valami nem jó.De vannak helyzetek,amikor ki kell nyitni a szemünket és észrevenni,hogy át lettünk baszva,csak hogy szépen fogalmazzak. Ha pedig nem azt kaptuk amit vártunk magunkért cserébe,akkor kár egymás idejét vesztegetnünk. Az ígéretek meg...azok is maradnak.