,,-Biztosan 15 centit vágjunk?
-Igen. Jó lenne valami változás."
És hányszor futunk bele ebbe nap mint nap. Igen vagy nem? Nem vagy igen? Felelsz vagy mersz? Sokszor a 15 centi helyett csak 5 lesz,de van olyan is, hogy csak a töredezett hajvégek esnek az olló áldozatául.
Én most 15 centit szeretnék lenyesni. Csak bámulok magam elé, és folyamatosan azt kérdezem magamtól,hogy miért nem merem megtenni. Miért nem vagyok képes valóra váltani az álmaimat? Mikor elfújom magam elől a rózsaszín ködöt, marad pár megszokott válasz: ,,Így biztonságosabb. Lesz papír a kezedben. Nem lesz bizonytalanság. Végigcsinálod amibe belekezdtél...Büszkék lesznek rád" És ilyenkor, miközben az elsuhanó fákat próbálom követni a szememmel, elhitetem magammal, hogy ez így van jól. Ugyanakkor feszít valami belülről már régóta. Nehéz küzdeni ellene. Egyes pillanataimban fognám magam és mindentől elvágnám magam,amihez most közöm van. Teljesen máshol,teljesen másokkal kezdeném újra. És hogy mióta tart ez az érzés? Körülbelül elsős gimis korom óta. Akkor kezdtek megrajzolódni az álmok. És egyre aprólékosabb részletekkel rendelkeznek. De csak igen kis részük lett kiszínezve. Sokszor támogatókat keresek hozzá. Akik bátorítanak. De ehelyett csak ugyanazokat a válaszokat kapom, mint amiket magamnak adok: ,Mostmár csináld végig. Mégis mi lesz veled ha abbahagyod? Mégis mit akarsz?"
Hogy mit akarok? Meg akarok tanulni zongorázni. Egy esős péntek délutánon egy bögre írkrém ízű teával leülni a zongora elé, és olyan dallamokat előcsalni belőle, amelyek elnyomják az eső hangját. Vagy mit szeretnék még? Alkotni. Ruhákat. Szürkét, fekete masnival a derekán. Kicsit rakkot,kicsit bővül, egészen kivágott. Fekete mintás harisnyát képzelek hozzá és bőr bokacsizmát. Vagy nem is. Szeretnék szerelmes lenni. Minden reggel úgy felkelni, hogy Te vagy az első gondolatom, és tudom, hogy nemsokára látlak. Miattad rúzsozom ki a szám és miattad fújok 2-vel többet a parfümös üvegből. Szeretnék még egy igaz barátot. Fiút. Akivel szombaton leheveredünk a kanapéra, popcorn, ketchup, majonéz, vele is megkóstoltatom, és ízleni fog neki, még ha nem is gondolná, és reggelig How i met your mothert nézünk,és egyszerre nevetünk fel a poénokon.
És ilyenkor megrázom magam. Nem tudok zongorázni. Nincs zongorám. És egy zongoraóráért jelenlegi tarifa szerint 10 órát kellene dolgoznom. Nem tudom lerajzolni a ruhát, amit elképzelek magam előtt. Már a gimiben is sokszor majdnem sírva fakadtam rajz órán. Nem ment valahogy sohasem. És a szerelem?Hülyeség. Kinek kell,hogy függjön valakitől, aki összetörheti az amúgyis éppen hogy egy darabban álló szívét? Barát? Fiú? Úgyis akar majd valamit, ha túl közel kerül...
Mégis miért növesztjük éveken át a hajunkat?
Hogy aztán megunjuk és levágjunk belőle 15 centit...
