Azt hiszem ez volt életem legrosszabb éjszakája. Utálok álmatlanul feküdni,bámulni vagy a mellettem fekvőt vagy a plafont vagy a tejesdobozt és olyan dolgokon gondolkodni,amik igazából maximum a fejemben léteznek. Vagy csak megint kezdek megijedni.Utóbbi valószínűbb. MIndig van egy ilyen időszak amikor úgy érzem,hogy semmi sincs a saját irányításom alatt,csak azt szeretném ha mindenki békénhagyna,nem kéne kötődni senkihez és nem kéne megfelelni semmilyen elvárásnak. Ilyenkor vagyok hajlamos mindenkit bántani akit amúgy szeretek,mindent túllihegni és mindent feladni amit eddig elértem vagy el akartam érni. Jobb esetben sikerül ezt nagyobb veszteségek nélkül kihúzni,de mi van ha nem? 

Igen,ezen gondolkodtam 11től kb reggel 6ig. Nyilván nem jutottam semmire. Azaz de,arra,hogy még mindig nincs önbizalmam,képtelen vagyok kommunikálni másokkal és az őrületbe tudom kergetni saját magam. Meg egy rakás szerencsétlenség vagyok az életemmel együtt,és már nem is várok semmire,csak úgy vagyok,aztán majd egyszer vége lesz,a köztes időt meg a nagy üresség töltötte ki.

És írni sincs kedvem mostanában,meg nincs is miről,meg úgy áh...