Fel sem hívtak. Ez lett. Becsületes dolog fél4-re időpontot adni meg ilyenek,aztán valahogy megfeledkezni róla.

Úgyhogy tovább lubickolok a diákmunkák tengerében,mivel feladni nem szoktam,soha,semmit...

 Van ez a dolog,hogy nekem kell állás. Szeptemberben döntött úgy hőn szeretett felsőoktatási intézményem,hogy a részmunkaidős állásomra nincs keret. Nincs mit tenni,túl kell lépni. Mindenkit rúgnak ki életében (jó esetben csak) egyszer. A helyzet akkor bonyolult,ha az ember szerette az exmunkahelyét,márpedig én szerettem,nagyon is. Dehát sorolhatunk olyan közhelyeket,hogy ilyen az élet,ez van és így tovább.

Úgy döntöttem,októberig pihenek,nem keresgélek,hajtottam eleget. Aztán október eleje-közepe felé jöttem rá,hogy a bankkártyám erősen mínuszba tendál,a K&H lelkesen bombáz egyenlegértesítőkkel, a szülői segítség és az ösztöndíjam pedig lóf*szt sem ér,akár tetszik akár nem. Tehát elkezdtem nézelődni,mi újság a munkaerőpiacon.

Egyetem mellett nincs más választás,mint a diákmunka. A diákmunka magyar szó,elnevezését onnan kapta,hogy a tanulók idejéhez,kompetenciához igazítja a munkalehetőségeket. Elvileg. Gyakorlatilag már nem állja meg a helyét ez a definíció.

A diákmunkák sokrétűek,minden téren. Azt hihetjük,hogy tejjel-mézzel folyó kánaánnal van dolgunk,mert annyi a diákmunka,mint égen a csillag. De. Elő kell vennem egy régi bölcs közhelyet,ami így szól: nem a mennyiség,hanem a minőség a fontos. Valóban:mehetünk 400 forintért krumplit sütni és forró olajat lélegezni, 50 forinttal többért telemarketingezni és 8-16-ig azt hajtogatni,hogy ,jó napot kívánok, XY vagyok a Z kft-től,van egy kihagyhatatlan ajánlatunk! Nee,könyörgöm ne tegye le,teljesítménybérezés van!". Még valamivel többért oszthatunk -10 fokban szórólapot vagy hostesskedhetünk is,hogy fogrémreklámba illő mosolyunkkal promotáljuk a legújabb önbarnító sprayt,a nap végére pedig szembenézzünk azzal,hogy könyékig olyanok lettünk,mint a dalmaták a 101 kiskutyában.

Elsőként a diákszövetkezetekkel kezdtem,akikkel eddig csak és kizárólag negatív tapasztalatom van. Lehúzás,átverés,félreinformálás,semmibe vevés,stb. Most sem volt ez másképp,jó pár állásra jelentkeztem,de egy válasz ,,küldje el az adatait" mail után semmit sem kaptam. Így fel is hagytam a diákszövetkezetekben való reménykedéssel,és más után néztem.

Kezdtem az expressz.hu-val,mint a legnagyobb apróhirdetéses portállal. Naív kezdő álláskeresőként (eddig éltem a protekció lehetőségével) megdöbbentem,amikor a ,,diák,nonprofit,egyéb" kategóriára kattintottam. Van itt minden,ami szem-szájnak ingere: jól szituált,diplomás üzletember keres diszkrét kapcsolatra vékony,egyetemista lányt 22 éves korig,akit anyagilag jelentősen támogatna. Mielőtt veszettül belekezdenénk a ,,tisztelt hirdető!" kezdetű e-mailünkbe,jobb ha rájövünk,hogy itt bizony intelligens kurvának állunk. Akivel a jacuzziban dugás után még beszélgetni is lehet a demokratizmusról,emellett biztos nem fog gazdagabb palit találni.

Az első kudarc után jön a második: ha keresni akarunk,vetkőznünk kell,a legkülönfélébb indokokkal: művészeti alkotáshoz,erotikus hostessmunkához (wtf?) vagy webmodellkedéshez. Utóbbi a webkamera előtti önkielégítésben merül ki havi 200ért,de meg lehet ezt virágnyelven is fogalmazni: ,,webkamerával rendelkező lányt keresünk szexmentes,erotikus munkára". Ja,végülis mással nem kell,csak magaddal.

Ha elégedettek vagyunk testi adottságainkkal,biztosra vesszük,hogy a barátaink nem fognak felismerni,illetve csöppnyi szégyenérzetünk sincs,ne olvassunk tovább,jelentkezzünk.

Ha azonban becsületesnek születtünk, bizony nagy szarban vagyunk. Szűkítsük a kört erotikamentes munkákra. Mi maradt? Szórólap,kérdőív,hostesskedés. Mindegyikkel jóban vagyok,így 3 nap alatt röpke 20-30 e-mailt küldtem el. 3 választ kaptam. Az egyik nemleges, a másik ígéret,a harmadik tény. ,,Kérjük fáradjon be az Andrássy út 4. alá holnap 16:50re". Oké.

Andrássy út. Egy falat gazdagság Budapest szívében,Dior és Cavalli hagyatékával kikövezve. Rögtön a Guess üzlet mellett fel is tűnik a 4-es szám,illetve sok nagyon kisminkelt,nagyon szépnek látszani akaró lány. A félhomályban keresgélem a kapucsengőt,ami állítólag 40-es. Next+ magaement. Na ne már. Dehát ez van,hostessmunkát szeretnék nem fotózást,és habár olyan messze állok a modellalkattól mint Jeruzsálem Makótól,ha már eljöttem,bemegyek.

A nagyon fura,nagyon félhomályos és nagyon nagy épület 2. emeletén kis nyíl jelzi az utam. Belépve kedves,szintén nagyon kisminkelt recepciós lány irányít el. Mellettem anyuka ül a kislányával,akiktől megérdeklődöm,hová várnak. ,,Mi a fotózásra jöttünk." Jó kérdés,mire fel,kérdezem magamtól,dehát nem értek én a modellekhez,ez már pár facebookos tesztből is kiderült.

5 után be is hívnak,mondj magadról valamit,de félbeszakítalak ha nem baj,hogy unott fejjel elmondjam az 5 perces monológot a munkáról,szóval érdekel? 

Miért ne,ráérek,meglátjuk. Tehát itt tartok,holnap próba munkanap,és kiderül vagy beborul....

u.i.: CoffeeHeaven rulz,mézeskalácsos-mogyorós latte,a Starbucks felőlem lehúzhatja a rolót.

Reggel két választásom volt: maradok vagy elindulok.

Ha maradok,akkor ihatok banános forrócsokit,nézhetek Big bang theoryt egész nap,talán tanulhatok is,bár ez egyre esélytelenebb, és lefeküdhetek,ha fáj a hasam,mert igen,az fáj.

Ha elindulok,akkor sz*rráázhatok (esernyővel is megtörtént), végigülhetek egy unalmas előadást és fénymásolhatok 300 oldalt.

Azonban tekintve,hogy mostanában élni sincs kedvem,elindultam,hátha lefoglalom a gondolataimat. Lényegében jól tettem,hogy nem itthon csináltam a semmit egész nap,de a gondolataimat azért nehéz elhessegetni.

Igazából az járt a fejemben hazafelé a vonaton ülve,hogy mennyit képesek az emberk várni. Biztos és bizonytalan kimenetelű dolgokra egyaránt.

A 20 éve házas háziasszony arra vár,hogy a férje végre egyszer ne verje meg,mikor hazaér,a friss házas nő arra vár,hogy a párja abbahagyja az állandó ivást és üvöltözést,az alkalmazott aki 3 hónapja nem kapott fizetést,pedig hát várja a fizetését. Pedig ezek annyira bizonytalan dolgok,és legbelül ők is jól tudják,hogy semmi sem fog változni. Azaz nagyon kicsi az esély rá.

Ugyanakkor várunk biztos dolgokra is,legyen az a villamos,az ösztöndíj vagy a dolgozat eredménye. Akármennyit várunk,mert egyszer úgyis bekövetkezik.

A kérdés az,hogy én mire várok és mennyit fogok. És ezalatt az idő alatt mennyire szedem szét saját magam apró kis darabokra. De határozottan úgy érzem,hogy megéri és most tényleg türelmesnek kell lennem. Nem emlékszem már ki mondta azt,hogy a boldogság valami megfoghatatlan, ami folyton kicsúszik a kezeid közül,de igaza volt. Cirka 1 hónapja még megvolt,most meg halvány nyoma sincs. És pont ezért éri meg várni,hogy újra meglegyen.

Nem tudom,hogy hol rontottam el,és azt sem,hogy más hol. Nem szeretek senkit hibáztatni,és akármilyen hihetetlen,de most magamat sem hibáztatom azért,ami van. Ilyen vagyok. Nem tudok más embert faragni magamból,miközben mindenki más széttárja a karjait és azt mondja,hogy ,,ez vagyok én". Akkor én miért nem lehetek én? Vagy mindenkinek szabad csak nekem kell alkalmazkodnom és rejtegetnem önmagam? A véleményemet,az érzéseimet,a mondanivalómat? Kétlem. 

Őszintén?Mire várok?Mondhatnám,hogy csodára,de az a bizonytalan kategóriába tartozik.

Egyrészt arra,hogy legyenek céljaim.Akár rövid akár hosszútávon. Legyen motivációm. Legyen munkám. Tudjak úgy szeretni,hogy úgy érezzem,igen,vissza is kapom. Szeretnék normális környezetben élni,ahol nem vágják mindennap a fejemhez,hogy szükségtelen a létezésem és nyűg vagyok mindenkinek. Szeretnék egyszer úgy tükörbe nézni,hogy tetsszen,amit látok. Türelmesen megvárom azt is,amíg a derekamig nő a hajam.

Most azonban csak egy teára és egy nyugodt éjszakára vágyok. 

Még mindig megy szavak nélkül is.

De ha megy majd szavakkal,megpróbálom úgy is.

És ha már itt tartunk, Yann Tiersen november 28.án szombaton a Gödörben. A jegy 4900/5900 forint. Tehát én nem tudok ott lenni. De mindenki menjen el. Aztán eszébe ne jusson elmondani,milyen jó volt,és hogy úgyse lesz többet....

,,Valami baj van George Hall-lal, észveszejtően nagy baj, de inkább nem szól róla senkinek. Alapelve ugyanis, hogy a problémákat fölösleges megbeszélni: lehet, hogy jólesik, de nem változtat semmin. Az elégedettség titka, hogy az ember egy csomó mindenről nem vesz tudomást. Vannak persze dolgok, amikről még George is kénytelen tudomást venni. Például a nyugdíjaztatásáról, amit azonban nem traumaként él meg, sőt, nagyon jól elvan otthon, olvasgat, zenét hallgat, még egy kis műtermet is épít magának a kertben, ahol aztán tervei szerint majd rajzolgat, festeget… Azt sem fogadhatja egykedvűen, hogy temperamentumos lánya, Katie bejelenti, másodszor is férjhez megy, ezúttal Rayhez, egy kiállhatatlan alakhoz, akinek „fojtogatómancsa” van… És ott van még George fiának, a meleg Jamie-nek a kusza szerelmi élete, no és a felesége is viszonyt folytat az ő egyik volt kollégájával – egyszóval csőstül jönnek a bajok. Hanem a legfőbb: az az apró, ovális dudor George csípőjén, amit öltönypróba közben fedez fel. Azonnal bőrrákot diagnosztizál magának, öngyilkosságot fontolgat, és bár az orvos egy legyintéssel intézi el a dolgot – ekcéma, tessék kenegetni –, innentől kezdve George megállíthatatlanul csúszik lefelé a csendes őrülethez vezető lejtőn. A fergeteges családi víg- és szomorújáték végén, a nevezetes esküvőn azután minden rendbe jön, és a már-már szétesett família tagjai újra egymásra találnak."

 Még tavaly vettem a kezembe ezt a könyvet. Nem,kezdjük újra.

Nem szoktam olvasni. Mármint úgy,mint a normális emberek nem. Nem olvastam a Gyűrűk urát,sem a Harry Pottert,sem a Galaxis útikalauz stopposoknak nevezetű mások szerint alapművet,ugyanakkor szívesen olvasok a skizofréniáról,az étkezési zavarokról,vagy a kannibalizmusról.

De hogy mégse tűnjek annyira patologikus esetnek,leemeltem a polcról ezt a könyvet,csak úgy találomra. Tetszett a borítója,a címe, a többi mellékes volt,azt sem tudtam,miről szól. Hazafelé a vonaton elkezdtem olvasni,és azt vetem észre,hogy még a macskaköveken is szívesen botorkálok vakon,csak ne kelljen letennem.

2 nap múlva már vittem is vissza a könyvtárba. Ezt olvastam a pad alatt társadalompolitika előadáson, valamint a villamosra várakozás közben, de a tömött 7-es buszon is, akkor is amikor majdnem sikerült háttal kizuhannom a nyíló ajtón.

Ez a könyv elragadó és letehetetlen,mondom ezt én,akinek legalább olyan nehéz jó könyvet találni,mint parfümöt. Szóval igazából majdnem lehetetlen.

Tehát a Valami baj van c. művet nem érdemes kihagyni,mert úgy csal mosolyt az arcunkra,hogy közben egy apró könnycsepp súrolja a szánk szélét. És ha már a polc előtt állunk emeljük le a mellette lévő könyvet is, ami a Kutya különös esete az éjszakában címet viseli. Igen,elolvastam. Igen,ezzel vártam a villamost.

El sem hiszem,hogy végre tök ,,véletlenül" (hatalmas idézőjel) megtaláltam ezt a számot.

Hogyan?

Már vártam a kérdést.

Eldöntöttem,hogy végignézem a Love and other disasters nevezetű nyálfilmet a rendkívül idegesítő és mű Brittany Murphyvel a főszerepben,amit tavaly félbehagytam,és igen,ebben volt.

Evening is the time of day
I find nothing much to say
Don't know what to do
But I come to

When it's early in the morning
Over by the windows day is dawning
When I feel the air
I feel that life is very good to me, you know
In the sun there's so much yellow
Something in the early morning meadow
Tells me that today you're on your way
And you'll be coming home, home to me

Night time isn't clear to me
I find nothing near to me
Don't know what to do
But I come to

When it's early in the morning
Very, very early without warning
I can feel a newly born vibration
Sneaking up on me again
There's a songbird on my pillow
I can see the fun in weeping willow
I can see the sun
You're on your way
You'll be coming home

When it's early in the morning
Over by the windows day is dawning
When I feel the air
I feel that life is very good to me, you know
In the sun there's so much yellow
Something in the early morning meadow
Tells me that today you're on your way
And you'll be coming home

When it's early in the morning
Very, very early without warning
I can feel a newly born vibration
Sneaking up on me again...

Alváshiány,önhibáztatás,gondolkodás,önmarcangolás,várakozás,türelmetlenség,

csalódottság,némi düh,tea,süti,ágy.

Ezek fényében a szavakat most inkább zenébe.

/It's a fire
These dreams they pass me by
This salvation I desire
Keeps getting me down
Cos we need to
Recognise mistakes
For time and again
So let it be known for what we believe in
I can see no reason for it to fail.... ...
Cos this life is a farce
I can't breathe through this mask
Like a fool
So breathe on, sister breathe on

From this oneself
Testify or tell
Its fooling us now
So let it be known for what we believe in
I can see no reason for it to fail...
Cos this life is a farce
I can't breathe through this mask
Like a fool
So breathe on, little sister, breathe on
Ohh so breathe on, little sister, like a fool.../

Mocskosul utálok csalódni.

Ritkán jobb a hétfő,mint a vasárnap,de most így alakult. Tegnap volt életem egyik legnyomasztóbb napja,ez kétségtelen. 

Egész nap a beadandómat próbáltam megírni,de rá kellett jönnöm,hogy nem tudom,miért kap az egyik segélyt,míg a másik nem,és a kereszttáblák sem lesznek a barátaim. De sebaj,itt a mennyiség a lényeg,meglegyen X oldal,látszólag értelmes dolgokkal teletöltve,aztán reménykedhetünk egy olyan jegyben,ami görbül.

Miután az írást feladtam,meglepődve láttam,hogy eljön az az esemény,amire egy évben csak 1-2szer kerülhet sor,ez pedig az,hogy értelmes filmet nézhetünk a televízióban. Bizony,leadják a 21 grammot a Dunatévén. Elterveztem,hogy akkor 9-kor bevágódom a fotelba kockás pléddel meg karamellás teával. Ahogy az annak a rendje,10kor vettem észre,hogy céltalanul böngészgetek,a film pedig már javában megy.

Így előkotortam DVD-n,aminek előnye az,hogy nincs reklám ugye. Lehet,hogy rossz ötlet volt,mert hiába láttam már 20-szor, még mindig végigbőgöm,és iszonyatos letargia lesz rajtam úrrá. Éppen ezért mestermű ez a film,mert remekül bemutatja,hogy mennyire könnyen kicsúszhat minden a kezeink közül,hogy az élet nem megy egyszerűen tovább,és hogy nincs olyan, hogy ,,velem ez nem történhet meg!", mert igen,megtörténhet. Bármi megtörténhet. 

Éjfél körül fáradtan és elég depresszív hangulatban feküdtem ágyba,és mikor elaludtam,természetesen akkor kaptam egy smst. Azaz kaptam volna,de a mobilom bemondta az unalmast,mondván,hogy nincs elég tárhely. Oké,akkor töröljünk.

Hát.Nem a legjobb ötlet volt. Törölni nem egyszerű. Az elmúlt 3,5 évem van azokban az üzenetekben. A huszadiknál éreztem azt,hogy egy 30kilós krumplizzsák van a mellkasomon. Mert iszonyatosan nehéz felejteni és törölni. Akkor tört ki belőlem elég sok minden amikor olyasvalaki üzenetét olvastam,aki pár hónapja nincs az élők között... 

De az élőkkel sem állok jobban. Nem tudom,miért nem köszön vissza az utcán az,akivel tavaly az egész nyarat együtt töltöttem,minden szombaton a kanapén ébredtem a pulcsijában és reggel egy tea mellett a nőkről meg az élet értelméről beszélgettünk. 

Azt sem tudom,miért zárkózom el én olyan emberektől,akik semmit sem vétettek ellenem,egyszerűen csak nem veszem a fáradtságot,hogy újra kialakítsam velük azt a kapcsolatot,ami volt. Azaz ez így rossz megfogalmazás,mert ugyanazt már sohasem lehet.

Közhely,de a múlt az múlt,az ex ex marad,és a múltban élni nem jó. A jövőben sem. Itt van nekünk a jelen. Mert mint tudjuk,akármelyik pillanatban kicsúszhat a lábunk alól a talaj,elveszthetünk valakit,lehet,hogy éppen magunkat,és akkor mire fogunk emlékezni?

Mai idegnyugtató zene

http://hypem.com/track/878901/The+Gaslamp+Killer+-+Birthday+Music

Jobbat nem találtam,még jútúbon sincs fent,azért ez durva nem?Az már ándörgránd.