,,When you're drowning, you don't say 'I would be incredibly pleased if someone would have the foresight to notice me drowning and come and help me,' you just scream. " /.J.L./
Mára ennyi a bölcsesség attól tartok,amúgymeg ezt a ma estét és holnapot a hátam közepére nem kívánom,nemhogy az orrom alá.
U.i.:abból a bizonyos 15 centiből 5 kipipálva asszem.
Tudom,tudom,hogy nem péntek van,és hogy egy előző postban felesküdtem arra,hogy a napok nem felcserélhetőek,de mégis. Tessék,igen,nekem sem lehet mindig igazam. (ilyet sem fogtok többet hallani tőlem)
Szóval megint hozzászoktam az este el,másnap haza dologhoz,meg egy csomó mindenhez,amit az elmúlt 2 évben nem csináltam. Furcsa még persze,de pozitív értelemben furcsa,mert egészen eddig úgy éreztem,hogy képtelen vagyok változtatni. Nemcsak az életemen,magamon sem. De úgy látszik alakul,persze messze még a végkifejlet,mert hát ennyi idő meg negatív élmény után nehéz egyrészt hinni valakinek másrészt hinni valamiben,amiről már réges-régen lemondtam. De nem szenvedhetek életem végéig attól,hogy nekem semmi sem sikerül,úgy,hogy egyáltalán meg sem próbálom.
Tehát minden nap péntek üzemmód ismét,aminél egyrészt nem lehetne jobbat kívánni,másrészt viszont minden más háttérbe szorult. Egyedül könnyű,nincs más csak a tanulás meg a hiperlassan csordogáló idő. De így,minden olyan gyorsan telik,minden határidő hamar lejár és minden kötelesség egyszerre zúdul az ember nyakába. Ugyanakkor ha anno kisírt szemekkel és szivacsosra ázott lelki állapottal sikerült leérettségiznem,akkor jelenlegi állapotomban is sikerülni fog megbírkózni a mostmár kevésbé szürke hétköznapokkal.
Nem is akartam volna mást,csak közölni,hogy bizonytalanul,de jól vagyok,és a Nutella változatlanul finom kicsit megmikrózva,a mandulás olívabogyó pedig remekül illik a márványsajthoz. Ámen.
A tegnapi napra egészen pontosan 2,5 hónapja vártam. Ekkor mentem be ugyanis egy Libri könyvesboltba,hogy igen,az október 26.-i Amber Smith-koncertre szeretnék jegyet. 1. sor,nincs túl közel?Nem,oké,akkor jobbra,jó lesz.
A koncert apropója az volt,hogy az Amber Smith visszavonul. No azért nem kell megijedni,nem végleg,csak addig,amíg nem lesz új anyag. A helyszín pedig nem más volt,mint a Művészetek Palotája,ami szerintem méltán kiérdemelte a palota nevet,ugyanis gyönyörű,kívül-belül. Sokan kritizálzák,csakúgy,mint az új Nemzetit,hogy nem illik a városképbe,de szerintem nagyonis,és már belépni is élmény. Persze így először kicsit elveszve éreztem magam,de hamar kitaláltam,hogy merre hány méter,és addigra már nyolcat ütött az óra.
Miután mindenkinek sikerült kitalálnia,hogy a 4. sor az valójában az első,és sikerrel helyet foglaltunk,a vásznon egy kisfilm kezdődött,és mindenki nézegetett körbe,hogy akkor most mögötte vannak,vagy mi ez. A kisfilm természetesen az Amber Smithről szólt,homemade felvételekkel,villáminterjúkkal,alig 10 percben. Aztán vége lett,a vászon elsötétült,de sehol senki,maximum a légkondi rezegtette a függönyt. Fél perc után a kisfilm újraindult,ami arra engedett következtetni,hogy a fiúk még nem állnak készen. A film felénél azonban felemelkedett a vászon,és mögötte ott voltak Ők.
Az Amber Smithnek elmondása szerint volt már ilyen ülős-színházas koncertje,(nekem még nem)azonban kicsit izgultak,kicsit zavarban voltak,mivel a gitárcseréknél és az elején a ksiebb technikai malőröknél nem töltötte ki a teret a fesztiválozó,söröző,óbégató tömeg. Helyette volt csend és sok-sok fegyelmezetten üldögélő emberke.
A koncertet 3 blokkra bontották:elektronikus-akkusztikus-elektronikus. Az első blokk volt a bemelegítés,azonban kérdéses,a közönség mennyire melegedett be. Én már a 3. számnál ugráltam a székben,míg körbenézve azt vettem észre,hogy egyedül a mellettem ülő 50-es nő rángatózik csak hozzám hasonlóan. Már ekkor legszívesebben felálltam volna és megkérdeztem volna a publikumot,hogy akkor ez most mi? Attól még,hogy ülünk,nem kell mozdulatlanul a székhez szegeződni,mint a cövek. Néhányaknak mozgott az ujjuk,de ezt inkább csak hullarángásnak tudtam be.
Az első blokk befejezése a lehető legjobb választás volt. Amikor Imre kimondta,hogy most egy olyan dalt játszunk,amit nem nagyon szoktunk,pedig szeretjük,akkor már tudtam,hogy igen,ez lesz az én pár percem: My final plea. Önkénytelenül is elkezdtem tapsolni,hiszen ezt a számot az elmúlt jó pár év alatt mindössze egyszer volt szerencsém élőben hallani,mégpedig tavaly Szigeten,ahol Imre egy papírról puskázott a szöveget illetően. Azonban ez egészen más volt. A fényekkel,füsstel,kitűnő hangzással nemcsak a My final plea hanem minden szám új köntöst kapott,azonban az kétségtelen,hogy ez a dal volt audiovizuálisan a koncert csúcspontja,ahonnan már csak lefelé vezetett az út. Azaz vezetett volna,ha az Amber Smith nem tartja profi módon a színvonalat.
A második blokkhoz segítségül hívtak egy álmosan üldögélő csellóst (akivel aztán találkoztam a villamosmegállóban,a hangszerét cipelve) ,hogy rögtönözzenek egy mini akkusztikus koncertet,mint anno a Petőfi Rádió műsorában tették. És milyen jó ötlet volt,ugyanis az Amber-dalok remekül szólnak minimál verzióban. Ritkább,magyarabb,kevésbé ismert,régi dalok jellemezték ezt a blokkot,ami után egy várakozáson felüli harmadik rész következett. Erre az utolsó blokkra tartogatott az együttes minden felszabaduló energiát: Time,Hello sun,Introspective,Father,Brasil,....Ekkor már szerencsére a közönség sem volt olyan merev,és az Amber sem.
Az utolsó pár számra vendégelőadót is hívtak. AMikor Imre felkonferálta,mégpedig úgy,hogy ő az akivel igazán együtt szeretnének játszani,magamban már kimondtam,hogy a Kőváry Zoli. És igen,tényleg ő,Motörhead pólóban,farmermellényben és Nikki Sixx-séróval. 110%-ig biztos voltam benne,hogy valamilyen formában jelen lesz,hiszen hozzá tartozik az Amber Smith fogalmához,nélküle nem volt és talán nincs is teljesen Amber.
A kötelező visszatapsolás után még jó pár dalt tartogattak,szégyenszemre nem emlékszem pontosan,de az biztos,hogy volt Egri,I was the first és Select all. Az egész setlistet nehéz is lenne emlékezetből összeírni,ugyanis kb 30 (!!) számot játszottak. De ahogy Imre is mondta,perceknek tűnt,nem óráknak. Vastaps,meghajlás,és köszönet.
Összességében egy életre szóló koncertélmény volt,ami kiragadta az embert a külvilágból,ha engedte. Az egyetlen furcsa dolog természetesen az ülés volt,aminek megvannak a maga előnyei illetve hátrányai: nem lóg be senkinek a feje,mindent lehet látni,nem lökdösnek,nem öntenek le. A hátrány viszont az,hogy vissza kell fogni magunkat,hiszen a Time-nál már igazán felpattannánk és tapsolva,ugrálva rohannánk előre.
De ettől függetlenül tényleg minden elismerésem,a hangzás tökéletes volt,sohasem hallottam még Amber Smitht ennyire jól szólni,emellett ők még mindig azok,akik voltak akkor,amikor először láttam őket. Tehát legyünk arra büszkék,hogy van egy világszínvonalon zenélő ,,külföldön (el)ismertebb,mint itthon" zenekarunk,akik mégsem hagytak itt minket. És akik nagyon sokat letettek már az asztalra,tehát nem kell már mit bizonyítaniuk-előttem legalábbis nem.
A koncert után egész úton hazafelé a Hello sunt hallgattam mosolyogva. Mivel természetesen ez az első szám,ami megszólal,ha bekapcsolom az mp3-lejátszómat.
Ez az ünnepi hosszú hétvége nem igazán terveim szerint alakult,de kivételesen jobb is lett így,azt hiszem.
Az október 23-ról a mai magyar átlagembernek a könnygáz,a rendőri brutalitás meg a macskakőhajigálás jut eszébe, meg amúgy mellékesen ez az a nap amikor a forradalom évfordulóját ünnepeljük, de ez az utóbbi években mintha elfelejtődött volna.
Őszintén szólva nem vagyok az a hazafias típus, aki zászlókkal a Himnuszt énekelgetve (vagy éppen "takarodj aktuális államfőt" óbégatva) vonul az utcán,így egy csendesebb, ámde nem kevésbé forradalmi programot választottam: a mozit. De nem akármit és nem akárhol: a Milk c. filmet a Művészben. Ráadásul a kedvenc termemben.
Nem tudom,milyen ötlettől vezérelve tűzte műsorára a Művész a Milket. Más mozikban már nem játsszák,és anno a bemutató idején sem folyt a vetítőkből,éppen ezért nem jutottam el még odáig,hogy megnézzem. Ritkán vetítették,nagy mozikban alig,kicsikben meg későn. Erről egy külön posztot lehetne írni,hpgy itthon miért nem ismerik ezt a filmet, mialatt külföldön szuperlatívuszokban beszélnek mind a főszerepért Oscart érdemlő Sean Pennről,mind magáról az alkotásról. Dehát ez kérem Magyarország,ahol már azzal is megpecsételődik egy film,hogy melegekről szól. Vagy drogosokról,vagy akárkikről, akik nem 170-180 magas,fehér bőrű,heteroszexuális,teljesen átlagos emberek. De ez már tényleg más tészta.
Szóval a műsorra visszatérve,talán pont a forradalom témája miatt került vászonra a Milk 19:45-kor. Akármi is legyen az oka,én nagyon örültem neki.
Egyrészt mert imádom Sean Pennt,aki nálam a 21 gramm után írta be magát a színészlegendák közé,másrészt pedig mert érdekel Harvey Milk munkássága meg életútja,ami minden volt,csak nem sablonos politikai pálya. Aki bővebben szeretne róla olvasni,az itt megteheti: http://hu.wikipedia.org/wiki/Harvey_Milk
Az életrajzi ihletésű mozit az a Gus van Sant rendezte, aki Kurt Cobain életéről egy nézhetetlen és borzalmas filmet hozott össze,így érthető,hogy kisebb aggodalmak között ültem be a bordó bársonyborítású fotelbe. A filmről nagyon különböző vélemények születtek: van aki szerint zseniális,van aki szerint vontatott és unalmas. Szerintem a kettő között van valahol. Mindenből van benne egy kicsi. Zsenialitás a színészekben,unalom a forgatókönyvben,de megbocsátható mértékben. Sean Pennt pedig nem győzöm magasztalni,mert teljes hitelességgel alakította Milket. A jó színész legnagyobb erénye,hogy a személyiségétől teljesen eltérőt alakít,például az életben a nőket,a filmben a férfiakat szereti,amit nem egyszerű feladat kivitelezni,ráadásul ilyen hitelességgel. Mert tapintható volt a vásznon a szerelem,és nem számított,hogy ki férfi és ki nő.
Emellett van a filmnek egy olyan atmoszférája,ami rátelepedik a nézőre is,a lehető legjobb értelemben. Néhány jelenetnél kedvünk lenne felállni a székből és transzparenseket lobogtatni,vagy a hangszóróba kiáltozni. És annak is szemtanúi lehetünk,hogy valaki,mégpedig Harvey Milk mennyire képes küzdeni a célért,több ezer ember jogaiért,méghozzá éveken át,sorozatos kudarcok és veszteségek árán is. A film végén talán éppen ezért érezzük rettentően igazságtalannak és értelmetlennek a halálát,mert ha valaki,akkor ő tényleg nem akart meghalni,sőt,jobban akart élni mint addig valaha. Mindenesetre hatalmas vagyont hagyott maga után,és nem anyagi értelemben. Az emberei és egyben barátai olyan történelmi jelentőségű mozgalmakat hoztak létre,amelyek rengeteg embernek segítettek a társadalmi érvényesülésben éppúgy,mint az őket megillető jogok gyakorlásában.
Alapjában véve elgondolkodtató és kissé hihetetlen is,hogy évezredek óta létezik homoszexualitás,mégis csak a 20. században sikerült alapvető jogokat kivívniuk,és ezeket sem mindenhol,sőt. Mindenesetre Amerikában Milk fontos szerepet játszott ebben,és ideológiai elhivatottságtól függetlenül elismerendő,amit tett.
Tehát ha valamit tanulhatunk ebből a filmből,akkor az az,hogy a tömegnek ereje van,de a tömegnek kell valaki,aki meghúzza a határokat és irányít. Ma ez hiányzik. Ha valaki elindul,indul a többi is,de senki sem tudja igazán,merre vagy hogyan. Képtelenek vagyunk értelmes célokért értelmesen küzdeni,pedig igazán ránk férne,főleg kis hazánkban,főleg mostanában...
És még valami: aki utálja,megveti,kiközösíti a melegeket,az is nézze meg ezt a filmet,hátha kicsit felnyitja a szemét arra,hogy ők is emberek,és nem,nem fog kihalni az emberiség attól,hogy elenyésző százalékban léteznek...
Ó és amíg el nem felejtem,végre eszembe jutott a kedvenc angol nyelvű szövegem (ez tulajdonképpen egy gyerekeknek kiadott könyv az élet kihívásairól,színesen meg rajzosan,Dr. Seuss tollából..),meg is találtam,de elég hosszú,úgyhogy nem postolnám az egészet,de itt egy link,ahol el lehet olvasni,kemény 5 percet vesz igénybe:
http://www.teamhope.com/seuss.htm
Ajánlom mindenkinek.:)
,,Wherever you go, you will top all the rest.
Except when you don’t.
Because, sometimes, you won’t.
I’m sorry to say so but, sadly, it’s true that Bang-ups and Hang-ups can happen to you."
,,You’ll be famous as famous can be, with the whole wide world watching you win on TV.
Except when they don’t. Because, sometimes, they won’t.
I’m afraid that some times you’ll play lonely games too. Games you can’t win ‘cause you’ll play against you."
Azért jó ez,mert nagyon tömören és olyannyira egyszerűen megfogalmazza mindazt, ami a nagybetűs élet..És nem csak gyerekek számára. Sőt. Így, mondhatni felnőtt fejjel is zseniálisnak tartom ezt a pár oldalt...
És most pedig annak reményében fekszem le aludni,hogy ez a hét ennél már nem lesz rosszabb...
Szerda. Kéthetente szerdán van az az óra,ami összességében 3 óráig tart, egy kis szünettel,és ami komolyan mondom,hogy az egyetlen hasznos és értelmes tanórám ezen a remek egyetemen. Készségfejlesztőnek nevezik immáron második féléve, a lényege az, hogy gyakorlatba ültessük azt, amit eddig megtanultunk, és tudjunk szocmunkás fejjel gondolkodni, valamint beleélni magunkat mások helyzetébe. Ehhez szerencsére egy remek tanárnőt is kaptunk, így szerda reggel nem úgy kelek fel, hogy ,jaj,ne,már megint..", hanem hogy ,,jaj de jó, már megint! ".
A mai alkalommal egy szituációt játszottunk: egy segítő, két kliens. Segítő? Oké,Te leszel. Nevelőapa? Oké,Te! És az anya? Síri csend. Kínos csend. Hallgatás. Min gondolkodtok? Ne kell izgulni. És akkor átfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha egyszer végre nem lapítanék. Ha egyszer végre nem azon görcsölnék, hogy valamit elrontok. Ráadásul olyasmit, amit nem is lehet elrontani, hiszen nem azt osztályozzák, hogy én mennyire vagyok tökéletes kliens. Mert olyan nincs. Szóval, hogy ne legyen huzavona, jelentkeztem.
Amikor belekezdtünk és leültem, pokoli volt, tényleg. Az első 3 perc. Hogy akkor most hogy beszéljek meg egyébként is mennyire utálom ha mindenki rám figyel. Aztán pár perc múlva belejöttünk, és már nem voltam sem rákvörös, sem idegbeteg. Persze, hogy elsőre nehéz volt, de összességében jól ment, így a végén nem úgy ültem vissza a helyemre, hogy Úristen, milyen égő voltam. Tudat alatt pont ezt szerettem volna, hogy legyen egy minimális sikerélményem olyasmiben, amiben nem vagyok jó, és van hová fejlődnöm.
Hogy tágabb értelemben ez mi?
A beszéd.
Erre nemrég, egy másik szeminárium alkalmával jöttem rá. Nem tudok beszélni. Képtelen vagyok szavakba önteni a fejemben már készre fogalmazott dolgokat. Ha pedig mégis, akkor nem megfelelően. Elharapom a végét, aztán meg mormogok egy ,mindegy"-t,és kész. Ez a hétköznapokban, jelentéktelen beszélgetéseknél nem feltűnő, de más szituációkban igen. Például ha valaki arra kér, mondjam el, hogy érzek X vagy Y dologgal, vagy esetleg személlyel kapcsolatban. Akkor blokk. Ha odadugnak elém egy papírt, hogy tessék, írd le, akkor remekül megy,összedobok 20perc alatt egy három oldalas novellát is,ha kell. Így van ez a számonkéréseknél is, szóban akkor sem tudom elmondani amit megtanultam, ha írásban ránézésre csillagos ötöst alkotok. És igen, a magánéletben sem kaptam még csillagos ötöst az érzéseim, érzelmeim kifejezésére. Mármint szóban.
Aztán meg vannak az emberi kapcsolatok, főleg a párkapcsolatok, ami sokáig nem volt. Most -nem akarok semmit elkiabálni- elvileg van. És ilyenkor szembe kerülök megint azzal, hogy semmit sem tudok kimondani. Tudok testbeszélni, meg szavak nélkül kifejezni magam, de szavakban nem. És őszintén szólva rettentően frusztrál. Nem tudom elmondani, ha valami problémám van, vagy ha szeretnék valamit, vagy ha nem akarok valamit. Vagy sértődötten arrébbmegyek, amit a másik nyilván nem tud mire vélni, vagy egyszerűen csak hümmögök, amivel más szintén nem tud mit kezdeni.
Emellett nagyon szeretnék kimondani nehéz súlyú szavakat a másiknak, de ez is megakad a nyelvemen. Egy kezemen össze tudom számolni, hányszor mondtam valakinek azt, hogy hiányzik, vagy hogy jól érzem magam vele. Ha pedig mondtam, akkor előtte 2 napig lejátszottam a fejemben a szituációt. A kapcsolat első hetében, és a kapcsolat 5. hónapjában egyaránt.
Sokat boncolgattam persze, hogy miért van ez így, miért esik nehezemre szavakban kifejezni magam, amikor karakterekben olyan jól megy... Talán jó nyomon vagyok a megoldás felé, talán nem, de mindenesetre igyekszem, mert elég sok dolgot elrontottam már emiatt, és most jó lenne ezeket nem megismételni....
Hiszti befejezve és zene, stílszerűen ez : )
Coldplay - "Talk"
Coldplay | MySpace Videos
Először is: gyűlölöm a vasárnapot. Ami eszembe jut e nap kapcsán,az az unalom,a szürkeség,a másnaposság,az eső,a tanulás és az unalom,de mintha ezt már említettem volna.
Néha elhatározom,hogy elfelejtem,hogy vasárnap van és nem azt csinálom,amit minden héten ilyenkor. Hogy mit? Felkelek 9-kor,tea,joghurt,banán,túrórudi,délben fogat mosok meg kitisztítom az eltömődött pórusaimat,2kor ráveszem magam,hogy tanuljak,amiből minimum 6ig nem lesz semmi. 6kor meg már késő van,akkor inkább nézek valami filmet,8kor megfürdök és 10kor lefekszek,hogy fel legyek készülve a hétfőre.
Namármost hiába az elhatározás,sohasem sikerül a terveimből semmi. Számtalan vasárnapi találkát mondtam már le,mozijegy foglalásról nem is beszélve. Múltkor megkérdezte valaki,hogy miért nem érek rá,mire szimplán annyit feleltem,hogy vasárnap van. Az illető értetlenül állt a dolog előtt,hogy na és mi van akkor? Felhozta a hétfő meg Garfield példáját. Hogy szerinte az emberek csak bebeszélik maguknak,hogy bizonyos napok igenis nagy jelentőséggel bírnak,holott azok is csak egyszerűen napok. Ebből a nézőpontból is lehet nézni a dolgot,de akárhogy is igyekszem,nekem a vasárnap unalmas,a hétfő meg peches,mindig,minden egyes héten,még akkor is,ha elfelejtem,hogy vasárnap vagy hétfő van.
De akkor már nézzük meg a többi napot is,asszociációs játékunk következik. Kezdve az első mumussal,a hétfővel:
H - felkelni nem akarás,teát magunkra öntés,tejet padlóra öntés,felsőrész összefogkrémezése,cipő felvétele majd rádöbbenés,hogy a pénztárca az emeleten maradt, rohanás,vonat majdnem lekésés,vonat késés, lemerült MP3 lejátszó, korgó gyomor,előadó lépcsőjén elbotlás,WC tükrében saját magunktól való megijedés,ásítozás,hazatérve gép elé vágódás és várakozás,hogy vége legyen...
K,Sz,Cs- ez a három nap olyan,mintha egy lenne három részre bontva. Reggel ágyból kipattanás,teák közül válogatás,friss ananászlé a hűtőből, fél órával előbb elkészülés így séta a Mcdonalds felé egy fánk és egy marcipános capuccino reményében, még mindig van idő így busszal menés és közben zenehallgatás, csoporttársakkal evés,nevetés,könyvtárban fénymásolás,délutáni teázás,esti magazinlapozgatás,álmodozás néhány új táskáról,éjféli ágybakerülés
P- A péntek a kedvenc napom,ha lehet választani. Amolyan felvezető a hétvégéhez. Először is pénteken nincs suli,ez alapszabály amit sohasem fogok megszegni,bármi is történjék. Másrészt pedig pénteken sohasem ülök otthon. Vagy magammal randizok vagy mással,de otthonragadni tilos. Tehát: 8kor ébredés,10-ig kényelmesen reggeli,Interpol,hajmosás,hajpakolás,hajsütővas,gyömbéres limonádé, sms írás, programböngészés,szépen felöltözés, körömfestés,pár fújás parfüm,izgulás,elindulás,odaérés,boldognak levés
Sz- A hét második sz betűse a szombat,ami nálam általában a péntek lecsengése. Vagy máshol alszom,vagy a saját ágyamban,attól függ hogy jött össze a péntek...Ja és van egy nem alszom opció is. Azonban szombatra mindig marad energia a péntek éjszakából,épp ez benne a legcsodálatosabb. Jellemezhető a kellemes fáradtsággal,előző esti koncert ritmusának dobolásával a térdeken, Dr.Pepper üdítő reggelire, vega szendvics a Subwayben mézes-mustáros szósszal, szörnyülködés a hajon/sminken,és sehogysem jó ez, gyűrött ruha simítgatása, ,nem hagytam itt semmit?"-effektus, ébren megpróbálni hazamászni,ágybadőlés,alvás estig
V- És akkor jön a vasárnap,a bejegyzés tárgya. Általában 7-8kor felébredés de nem felkelni akarás,10kor ágyból kómásan kikászálódás,reggeli,aminek a fele a kukában landol,4-ig gép előtt unalom,majd ha nincs valami film (99%ban van) akkor TV elé ülés és Viasat 3 vasárnapi műsor nézés,mértéktelen édességfogyasztás aztán a velejáró bűntudat,ugrókötelezés,felülésezés,fáradtan padlón heverés,két kancsó tea leküldés,9kor elegemvanmindenből érzés,10kor ágyban levés,nehezen elalvás.
Nem tudom,hogy a blog csekély számú látogatói hogy vannak vele,de nekem minden hét ilyen,és ha valaki megkeverné a napokat,akkor is tudnám,hogy ez most hétfő vagy kedd...
Jaés majd elfelejtettem:
:))
1 órája itt ülök és próbálok valami értelmeset írni. Jelenleg 13 fok van a szobámban,mert van egy jófej apám akit tulajdonképpen egyáltalán nem érdekel,hogy megfagyok. De mindegy is...
Szóval rákattintottam valami üzenőfalas linkre, és bejött egy szám,amit fél éve nem hallottam kábé,és a következő sorok megragadtak a fejemben:
,,I walk a mile with a smile.
I don't know I don't care where I am,
But I know it's all right."
És igen,ezt nem sikerült leírnom 1 órája magyarul,hogy valami ilyesmi érzés lengi át a hideg és szürke és mostmár esős hétköznapjaimat is,és jó. És holnap ZH.És? És a beadandó?És? És tényleg,semmit de semmit nem tudtok mondani amitől egy pillanatra is elmúlna ez. Hogy mi,azt nem tudom én sem megfogalmazni,de az a pár sor talán.
Nekilendültem,hogy ,normál' bejegyzést írok,de elkezdett fájni a hasam,szal akkor keressünk valami gyógyszert,aztán folytassuk. De igazából szomjas is vagyok meg hideg is van,akkor már legyen tea. Ha tea is van,akkor a vacsora sem árt. Így lett a normál bejegyzésből marhaság,azt meg nem adom közre..:)
Meg igazából hiába aludtam délután,még mindig elég pocsékul érzem magam,a láz meg a fejfájás csak hab a tortán. Dehát nem én kértem,hogy nőnek szülessek,és ha tudtam volna,hogy ezzel jár akkor bizony időben intézkedek.
Meg az idő sem éppen nekem való,felfordul a gyomrom ha kinézek az ablakon az esős ködös akármibe,és ha belegondolok,hogy jövő hétre már havat ígérnek..: (
És mivel lejött az új How i met your mother rész így befejezem az olyan dolgokról írást,amik senkit sem érdekelnek.
Zene mára is van,annak örömére,hogy végre megszereztem az egész koncertfelvételt,és megnézhetem reggelire meg vacsorára.
Tehát:
Miért ez a szám?Nem,nem azért mert csak ez van fent,habár kézenfekvő megoldás lenne. Azért mert kemény 9 sor az egész,sőt még ugye címe sincs,és mégis annyi mindent kifejez,amit mások több száz oldalban sem tudnak megfogalmazni. Szóval ezért.
Ja és most és itt megfogadom,hogy holnap tényleg tanulok.Persze.
U.i.: A kommentekkel volt valami,eltűnt azt hiszem 2,nem szándékosan töröltem őket,félreértések elkerülése végett.
