Még ennyi,elmorzsolhat mindenki pár könnycseppet aztán nyugovóra térhet,mert a szem alatti karikák senkit sem kímélnek.

Tudom,hogy reggel van,de azt hiszem a kelleténél korábban keltem. Nem önszántamból persze,hanem pár kellemes illetve kellemetlen álom hatására,és nem mertem visszaaludni,hátha folytatódnak.

Csakhogy egy jót idézzek ma is: ,,The clock is set for nine but you know you're gonna make it eight."

És igen,szó szerint. És most elindulhatnék,hogy akkor elérem a 9:04est,de semmi nem motivál. A gőzölgő tea ugyanakkor motivál arra,hogy itthon maradjak. Meg a gyomorgörcs is,mert miért ne,hiszen 1x ember előtt megszólalni kész rémálom. Rosszabb,mint amik ma éjjel telepedtek a tudatalattimba.

Amúgy soha nem szoktam leírni,hogy érzem magam,mert felesleges,1 óra múlva másképp lesz. De most talán esetleg azt hiszem valószínűleg nem tudom hogy érzem magam. Egyszer jó egyszer meg elkezdek gondolkodni és máris nem olyan jó. A tanulság ebből maximum annyi,hogy ne agyaljunk,dehát már késő. Meg ahogyan tegnap a közhelyek egyik gyűjteményét lapozgattam,rá kellett jönnöm,hogy tényleg szar,ha az embernek vannak vágyai.Nem,nem fordulok a buddhizmus felé,de akkoris,annyira megbonyolítanak mindent. Olyan semmiért egészen helyzet.

És most tényleg elindulok.

De ezt itt hagyom még,ha már idézgetésnél tartottunk:

A blogolásnak vannak jó oldalai,de van neki rettenetesen rossz is. Kicsit ambivalens érzés blogot írni:egyrészt meg akarunk osztani magunkból egy részt a világgal,ugyanakkor el is szeretnénk titkolni sok mindent. A titkolózás pedig marad a szívecskés lakattal lezárt rózsaszín füzetkére,mivel kevés a valószínűsége,hogy azt valaki is előtúrja a fiókunkból a statisztika füzet alól. Annak viszont,hogy valaki olvassa a blogunkat,sokkal nagyobb az esélye. Márpedig most le tudnék írni olyan dolgokat,amik egyébként eléggé kikívánkoznának,amiket elolvashat X,aki elmondja Y-nak,majd én azaz Z elég rosszul jön ki a helyzetből. De lehet,hogy csak Q olvassa el és akkor már dől minden.

Szóval ezeket a leírásra váró dolgokat elmormolom alvás előtt magamnak,vagy tényleg előveszem a 8.os koromban megkezdett és 2 oldallal büszkélkedő naplómat. Vagy bekattanok. Még nem tudom.

Vannak ezek a nem éppen kívánatos családi ebédek. Amikor az ember szívesebben süppedne és nézne How i met your mothert egy bögre teával a kézben. Dehát a protokoll az protokoll.

A családi ebéd nálam amúgyis rossz kifejezés,igazából nincs olyanom,hogy körülhatárolt család. Édesanyám élettársáról lévén szó meg az ő lányáról és az ő barátjáról. Azaz mit barát,vőlegény és valószínűleg apajelölt is. Amivel nincs is semmi baj,marha jófej a srác,meg minden klappol,így még a nem éppen könnyű eset ,,családot" is hajlandó elfogadni,ami azért nem semmi.Talán még én vagyok a legkevésbé nehéz eset számára.

Tehát néha összejövünk enni,inni,meg diskurálni,néha jó,néha meg inkább odaadnám a fél karom,csak ne kelljen menni. A legutóbbi ilyen ebéd után anyám a következő kérdéssel fordult oda hozzám:

-Olyan csinos,kedves,értelmes lány vagy,miért nincs senkid?Mi a baj?

-Semmi.

Majd felálltam a székből és elindultam még barbecue szószt hozni a krumplihoz.

Nem tudom,miért van ez az egész társadalom berendezkedve a párkapcsolatokra. Azt pedig végképp nem értem,miért kell az egyedülállókkal valami nyomorultként bánni,akikkel jól kibaszott az élet. Nem érzem úgy,hogy bármivel is kevesebb jutna nekem az élet javaiból,mint annak,aki nincs egyedül. Ez is milyen,egyedül. Sokan egy házasságban magányosabbak mint egy szingli az Északi-sarkon,mégis állandóan ilyen és ehhez hasonló látszólag beszédes jelzőkkel illetjük a szingliket. Nos,azt hiszem jogosan húzom fel magam a ,miért nincs már meg az unoka neme?" és a ,,Nézd,ők már 4 éve együtt vannak Te meg egyedül fogsz megrohadni,jó ez neked?" kérdéseken. Senki nem gondolja,hogy jókedvemből vagyok 2 éve ,,egyedül",gondolom ez világos. Az események mindig úgy alakultak,hogy vagy én vagy a másik fél (értelemszerűen utóbbiból volt több...) mondta ki a nemet. Rossz volt az idő,a hely,vagy rossz volt valamelyikünk a másiknak. De volt ideig-óráig működő is,csak utána jött a ,,bocsi,de nem akarok komolyat" És még tudnám sorolni,mi miatt nincs kapcsolatban címkém. De még mindig tántoríthatatlanul hiszek a sorsban,és hogy ez mind okkal történt. Ezért igyekszem elfogadni mindent,akármilyen szar is. És tényleg,nem akarok én egyedül lenni. Most meg aztán pláne nem,csak éppen nem tudom,hogy fogjak hozzá...

The Ting Tings - Be The One

Mint mindig,most is rohantam,hogy odaérjek mozi után a könyvtárba zárás előtt,bár mint utólag kiderült,hiába siettem,de ez más tészta. Ami említésre méltó,és ami mellett nem tudok szó azaz betű nélkül elmenni,az egy rövid jelenet a kék metró szürke világából.

A peronon gyalogoltam hátrafelé,amikor megpillantottam egy lányt a széken ülve,vele szemben pedig egy férfit aki állt és dühösen magyarázott neki. A meghatározhatatlan korú lány ijedten tördelte a kezeit és olyan arcot vágott,mintha bármelyik pillanatban elájulna. Mindketten régies,jelmezszerű barna ruhában voltak,a férfi kopott bőr aktatáskát tartott a kezében,maga a jelenet is úgy nézett ki,mintha egy Moliere-darabból vágták volna ki és helyezték volna a peronra.

Pár másodperc múlva a férfi otthagyta a lányt és felém sétált.Miközben haladt,minden várakozó utashoz közelebb hajolt és egyenesen belebámult az arcába,így az enyémbe is.Ijesztő volt,mintha egy pillanatra megfagyott volna bennem a vér. A mellettem álló 15 körüli,magas,szőke fiúra pillantottam,aki szintén riadtan meredt a férfi után,majd megrázta a fejét és számot váltott az iPodján.

A lány továbbra sem mozdult és fókuszálatlan tekintettel meredt a semmibe,mintha egy elmosódott képet próbálna összerakni a levegőben.

A metró megérkezett,az ajtók nyíltak,a lány nem mozdult. Majd hirtelen felállt és lassan,erőtlenül lépdelt az ajtó felé. Szédülten megállt a metró küszöbén.A hang figyelmeztette az utasokat,hogy az ajtók záródnak,a lány azonban meg sem rezzent. Az ajtó záródásánál ösztönösen megragadtam a karját és beljebb húztam,mivel kettétört volna a két ajtó között. Rám sem nézett,csak zavartan leült. Alig 2 perc múlva felállt és a következő megállónál kiszállt,majd átsétált a másik kocsiba.

Senki nem nézett rá,mintha ott sem lenne. Megszoktam,hogy az embereket nem érdekli a társadalom többi tagja,mindenki törődjön a maga dolgával,mindenki hagyja csak őket békén. Már észre sem vesszük,hogy valaki olyan ül velünk szemben aki annyira zavart,hogy nem tudja melyik a jobb vagy bal keze.

Nem tudom,mi történt és mi fog történni a lánnyal,sem a férfival,de azt tudom,hogy az emberiséggel mi,ha továbbra is előszeretettel hordunk szemellenzőt.

,,Leszek az anyja a jónak, menj el bennem, nem kell vigyáznod
csak a hártyát ne szakítsd szét hadd higgyen bennem a világ."

(IHM)

nagyon.

Julian Plenti: Julian Plenti is...skyscraper

  1. Only if you run

  2.Fun that we have

  3.Skycraper

  4.Games for days

  5.Madrid song

  6.No chance survival

  7. Unwind

  8. Girl on the sporting news

  9. On the esplanade

 10. Fly as you might

 11. H

A Julian Plenti név önmagában nem mond túl sokat,azonban már a lemez megjelenése előtt fény derült rá,hogy ki rejtőzik a szódásszifon-szemüveg mögött,és az illető nem más,mint Paul Banks,az Interpol énekese,frontembere,szíve,agya,lelke és mindene. Az álnévhez új személyiség is dukál,ugyanis Banks egy olyan dalszerzőként aposztrofálja magát,aki a 2000-es évek elején visszavonul,majd jó pár évvel később visszatér,hogy megismertesse a publikummal ezidő alatt alkotott dalait.

Természetesen az évek során nem egyedül dolgozott,voltak társtettesek a dalok elkövetésében,többek között maga az Interpol is. Talán ennek is köszönhető,hogy többen is úgy tartják,ez a lemez olyan,mint egy Interpol-demó vagy B-oldal. Azt hiszem ezt így egy az egyben merész lenne kijelenteni. Az vitathatatlan,hogy Banks képtelen tejesen függetlent,teljesen mást alkotni mint az együttes,aminek hosszú évek óta az élén áll és akivel együttműködött szólólemeze során. De az olyan dalok mellett,amik megférnének egy Interpol-lemezen is,találhatunk kísérletező,elrugaszkodó momentumokat is.

Az első klipes Games for days kétségtelenül felfért volna valamelyik Interpol-korongra az Only if you runnal kézenfogva,de személy szerint a No chance survivalt is el tudom képzelni öngyújtóval hadonászós Interpol-balladaként. Azt pedig mindenki döntse el maga,hogy véletlen-e,hogy pont ezek a lemez legjobban sikerült dalai. A másik szekcióban találjuk Paul Banks kreativitásának és központi idegrendszerének többi részét. Az On the esplanade vagy éppen a ,,H" teljesen újszerű,kicsit merengős,nyúlik mint a rágógumi és könnyen bele lehet süppedni akárcsak egy kanapéba szombat este. Az Unwind pedig a lemez egyik fénypontja, a kísérletezés pozitív oldala,fúvosszekcióval erősítve. Ha ezt a két részt összerakjuk meg is kapjuk az egyrészt Interpol-utánérzést másrészt pedig Paul Banks másik oldalát,ami tele van tehetséggel és amit érdemes lenne jobban kibontakoztatni,talán egy újabb szólóprojekt ügyén. Hogy mit lehetne kihagyni az újabb lemezből? Nos,a Madrid song-szerű számokat,amiknek a végére elfelejtettem,hogy hol kezdődtek,mert annyira jellegtelenek.

Összességében Paul avagy Julian,ahogy tetszik a lemez címéhez hűen valóban felhőkarcoló,sikeresen tört újabb magasságokba,de azt nem tudni,önállósága mennyire megy a banda rovására. Az Interpol állítólag új lemezén dolgozik,olyan pletykák is szárnyra kaptak,hogy jövőre már meg is jelentetik. Mindenesetre a hivatalos weboldalon márciusban üzentek utoljára,mégpedig azt,hogy nem tűntek el. Lehet,hogy csak átalakulnak.

10/7

Amikor szombaton a barátaim megkérdezték,mit csinálok este,és azt válaszoltam,hogy jelenésem van az Urániában a Rózsaszín sajton,akkor olyan képet vágtak,mintha a nyelvük alá helyeztem volna egy ízes-bűzös penészes sajtot,hogy szopogassák el szépen lassan.

Pedig akármennyire furán is hangzik,a sajt metafora. A szerelem,a felnőtté válás,a szex, de legfőképp a nők metaforája,azon belül is a női nemi szervé,és így már a rózsaszínt sem kell magyarázni.

Tóth Barnabás neve pedig van akinek nem mond semmit,nekem igen,a kisfilmjei miatt. Az igazán remek kisfilmjei miatt. Amikor azonban azt olvastam,hogy készül egy egész estés mozival,közel sem voltam biztos benne,hogy meg tudja tölteni a vásznat egy negyed óránál hosszabb darabbal. Ez nem is sikerült,de ne szaladjunk ennyire előre.

A sztori maga nem rossz,habár kicsit sablonos: adott az apa,aki ezesetben nőgyógyász és többet látta a másik nem azon bizonyos szervét (rendelőben és rendelőn kívül egyaránt) mint a sajátját. Van neki egy elvileg rokona,a fia,aki azonban semmiben sem hasonlít rá a nevén kívül. Emellett lúzer is és még mindig nem sikerült 1 méternél közelebb kerülnie a lányokhoz,a "rózsaszínjükről" nem is beszélve,amit maximum az anatómia könyvében lát. Ennél sokkal jobban szereti a megnevezhetetlen hangszerét,ami leginkább egy fém csészealjra hasonlít. Tervei szerint a nyarat füves,hippi francia rokonainál tölti,hogy egy kicsit legalább szabad lehessen. Az apa persze a fiú sikeres anatómia vizsgája után ígéretei ellenére sem enged a 48-ból,és hallani sem akar az útról,így a fiú elmegy maga. KInt megtalálja önmagát,a szabadságát és mindent amit idegen környezetben szokás. Ami utána következik,azaz a hepiend, nem igazán érdemel sorokat,mindenki sejti már most,anélkül is,hogy megnézné a filmet.

Az apát alakító Bezerédi Zoltán remek színész aki eleget bizonyított már életében így most is menti a menthetőt,amit a fiát alakító Barnabás okoz. Ugyanis túl sokat vállalt magára:egyszerre rendező és főszereplő szeretett volna lenni,előbbi sikerült,utóbbi kevésbé. A játéka egysíkú,néhol érzelemmentes,a káromkodás ugyanolyan hangon hagyja el a száját,mint a ,,két kiflit kérek és egy liter tejet" reggel a közértben. Egyik oka a játékának talán az,de ez csak az én szubjektív véleményem,hogy ő maga már nem tini. Ha azt a csekély számú nézőt megkérdeztem volna,hogy mit gondolnak,hány éves a főszereplő,fogadok,hogy senki nem mondott volna 23-nál többet. Márpedig a valódi életkor ennek a fordítottja. Kérdés,hogy egy 32 éves,nagyjából érett,felnőtt fétfi el tud-e játszani egy autonómiájáért küzdő,szűz,kezdő egyetemistát. Mindenki döntse el maga.

De nem ez a film legnagyobb hibája. Hanem történetesen az,hogy mindent a szex köré igyekszik felépíteni,ami rosszul sül el. Sokszor feleslegesek,zavaróak,és néhol zavarbaejtőek a szókimondó párbeszédek,amik hiteltelenné teszik az apa figuráját. Ha nem erőltetné a film ennyire a szókimondást,ami az Amerikai pitének jól állt,de a magyar sajtnak nem,akkor egész korrekt apa-fia kapcsolati dráma rajzolódott volna ki a nézők előtt,így azonban csak egy fordulatoktól mentes,kissé sablon történet. A nagy erőssége az,hogy a film szimpatikus.Maga Barnabás,Franciaország,a zene,a hangulat. De ezektől még nem lesz a Rózsaszín sajt kellemes. De nem is büdös,inkább olyan jellegtelen trappista amit a menzán kapunk a tejfölös tésztára.

10/5

Ezt a számot a mai napomra írták azt hiszem...

It's dark but I don't want to find the light, and I can't close my eyes The only one you really trust is the one who always lets you down...

Nemrégiben nyilvánosságra került egy úgynevezett Cool list a magyar zeneipar és szórakoztatóvilág kúlságaival,akiknek a felére max azt tudjuk mondani,hogy ez meg kiatököm?

Aztán a Quart is nagyon belelendült a listaállításba,megmondták a tutit a legjobb magyar/nemmagyar nő illetve férfi kategóriájában. (http://quart.hu/cikk.php?id=4128 és http://quart.hu/cikk.php?id=4129)

Ha már mindenki megmondja mi a kúl akkor én is megpróbálkozom vele,egyelőre csak külföldi vizeken,hazaiak majd holnap. Vagy holnapután. Vagy kicsivel azután.

Az évtized 10 legjobb pasija a popzenében/rockzenében...

(a helyezés nem minősítés,akkor még mindig vacilálnék : ) )

10. Simon Taylor-Davis (The Klaxons)

A csajoknak általában az énekesek jönnek be,a Klaxons háza táján ez azonban kicsit másképp van. Mert hát melyik jó ízlésű hölgynek jönne be a hájfejű, huszonévesen idült alkoholistának tűnő Jamie Reynolds,ha a háttérben ott penget Simon? Az a Simon aki az egyik legtrendibb bandában játszik,emellett elvette feleségül a nem kevésbé menő CSS énekesnőjét,Lovefoxxot (tetoválás alább),ez azért így együtt elég kúl.

9. Andrew VanWyngarden (MGMT)

Nem hiányozhat a listámról az MGMT énekese sem,akinek még mindig le kell csekkolnom a  Googleben a nevét.. Ő az akit nem az arcáról,hanem a hajáról és az idióta hajpántjairól ismerhetünk meg,nomeg a hangjáról és arról,hogy LSD tripet illusztráló videókban ugrál.

8. Steve Forrest (Placebo)

(igen ő dobol,ez meg itt egy gitár,oppá)

Steve Forrestet a Placebo újította be tavaly,és több szempontból is jó döntés volt. Egyrészt úgy püföli a bőrt mintha esküdt ellenségeit verné halálra másrészt szőke és tetovált,így gyakran állunk lábujjhegyre a tömegben,hogy egy kicsit elmerüljünk a dobok mögött rejtőző felsőtestében. Kivéve persze amikor éppen nem a hangfalakon mászkál és dobverőket hajigál.

7. Brandon Boyd (Incubus)

Brandon Boyd és az Incubus kéz a kézben tűntek el a süllyesztőben pár évvel ezelőtt. Nem tudni,hogy működnek-e még vagy fognak-e,pedig jobb sorsra érdemesek. Azért csendben megjegyzem,hogy minden műmájer fültágítós kemény arc igyekezhetne rá hasonlítani.

6. Pelle Almquist (The Hives)

Kihagyhatatlan a mostanában szőke és jólfésült Hives-frontember,akit alig lehet megismerni ha éppen nem grimaszol vagy üvölt. Rezzenéstelen arccal egy helyben lencsevégre kapni pedig kész szakmai elismerés lehet egy fotós számára.

5. Paul Smith (Maximo park)

Paul Smith az egyetlen élőlény a Földön aki idióta kalappal a fején,élére vasalt szövetnadrágban és Camper cipőben is ellenállhatatlanul szexi. Spárgázás és szaltó közben pedig kellemes látványt nyújt,oldalról és hátulról leginkább. Aztán amikor előveszi a kis noteszét és Hamletként olvas fel kezét felénk nyújtva,akkor már mindenki egy kicsit a föld felett jár.

4. Paul Banks (Interpol)

Paul Banks jócskán túl van már a húszas évein és alapvetően nem az a tipikus rocksztár aki csajok mellét dedikálja a koncert után,de ettől függetlenül rendelkezik egyfajta vonzó kisugárzással. Meg ha a tehetség vonzó,akkor nyert ügye van. És ha évente egyszer mosolyog egyet az már csak hab a tortán.

3. Johnny Borell (Razorlight)

Borell szereti magát aktuális celeblányokkal körbevenni,mint például Kirsten Dunst vagy Emma Watson,nélkülük azonban könnyen nézhetnénk melegnek is. Csőnadrágja és férfi létére tekintélyes dekoltázsa valamint göndör fürtjei miatt viszont még a legutóbbi katasztrofális Razorlight-lemezt is megbocsátjuk neki.

2. Bobby Gillespie (Primal scream)

Azt a tényt tegyük félre,hogy a Primal scream vezéregyénisége az apám lehetne,és koncentráljunk arra,hogy mennyire megkapó a fátyolos tekintete és a koordinálatlan színpadi mozgása,meg az,amikor azt kiáltja a mikrofonba,hogy ,,C'mon baby,let's go!" Gillespie a kokain vödörszámra való fogyasztása helyett/mellett ma már gyerekeket nevel meg persze zenél,valószínűleg addig amíg meg nem hal.

1. Gary Lightbody (Snow patrol)  

A Snow patrol frontembere a borostás,kötött pulcsis, jól nevelt srác a szomszédból aki hétvégén bekopog cukorért. Mi pedig előszeretettel beinvitáljuk egy teára,majd mikor fél óra után kicsoszog,elkezdjük magunkban tervezgetni a közös gyerekeink nemét és nevét is. Némelyek számára tenyérbemászó lehet,de igazából csak mérhetetlenül cuki és azt is előszeretettel elhisszük neki,hogy az ég zöld és a fű kék.