Az,hogy engem állandóan leköhög valami influenzás,tény. Az is,hogy ez legtöbbször nyáron fordul elő. És az is,hogy mindig a legrosszabbkor, amikor max egy hetem van gyógyulni. Akkor lássuk a problémát:
Hőemelkedés,gyengeség és az,hogy nincs hangom. Tehát gégeprobléma meg a fránya hangszálak.
Megoldás:
némaság +
(napi 2 kilónál alább nem adom)
Meg persze az elmaradhatatlan sós vízes öblögetés. Mindezeket egybegyúrva remélem 4-5 nap és jól leszek,mert 17.én makkegészségesen kell kés alá feküdnöm.Orvoshoz nem megyek,mert sajnos már nem adok a véleményükre az elmúlt év után. Gyógyszert sem vagyok hajlandó beszedni,mert már nem egyszer kezeltek félre,és mit ne mondjak,jobb érzés antibiotikum és a vele járó mellékhatások nélkül gyógyulni. Meg hát csak finomabb a mézes tej mint az Augmentin..:)
Szigetes Snow patrol-videókat nézegetve próbálom felidézni egy kicsit a nyarat. A libabőr még mindig jelen van és még mindig 5 perc alatt szerelmes leszek Garybe,de ki nem. Más vidám pillanat azonban nem kifejezetten jut eszembe erről a nyárról.
Pedig júliusban a vizsgaidőszak legvégén már toporogtam,hogy mikor lesz már meg minden és hadd vessem bele magam a nyárba..Igen ám,de a nyári szünet második napján letámadott a titokzatos influenza,és nem kevesebb mint egy hónapig nem hagyott békén. Amikor végre kilábaltam belőle,akkor meg arra eszméltem rá,hogy kellene nekem orrműtét. Oké,kórház felkeres,procedúra elindul. A feszültség oldására alkalmas Sziget fesztivál sem maradhatott ki mint ahogy ezt az alábbi posztokból láthatja mindenki,és állítom,hogyha nem lett volna a Sziget,most valami gumiszobában pattognék. De adott annyi energiát,amivel el tudtam/tudom viselni eme fertelmes nyarat. Mert hogy munkahelyem sincs már,bár emiatt felesleges rágódni,nem sok mindent tudok tenni. Ebben az évben nem valószínű,hogy dolgozom,ha csak nem találok valami visszautasíthatatlant ami alkalmazkodik az igencsak cifra órarendemhez. Mivel az egyetem nem szeret arra gondolni,hogy a diákoknak más dolguk is van,mint reggel 8tól este 8ig ülni a padban.
Nem tudom hova akarok kilyukadni mert egy hatalmas káosz van a fejemben. Semmi sem jött össze amit terveztem,semmi sem úgy van ahogy szerettem volna és ha valaki megkérdezi,hogy miként látom magam 5 év múlva,akkor a válasz leginkább az lesz,hogy sehogy. De komolyan. Egy nagy ürességnek látom a jövőmet. Egyre kevésbé érdekel amit tanulok,egyre inkább szeretnék mást és egyre inkább világossá válik,hogy rohadtul pénzfüggő,hogy az ember azt tanulja-e amit szeretne.
A lényeg az csak annyi,hogy szeptember 17.én egy napsütéses csütörtöki napon az egészségügy dicső dolgozói ismét nekiesnek az orrsövényemnek és megpróbálják végre normálisan megcsinálni. Egy ideig nem jelentkezem,mert vizsgálatról-vizsgálatra rohangálok,vagy ha éppen nem akkor a Szimplában rumozok illetve az ágyban fetrengek és sajnálom magam.
Ja és az új Arctic monkeys-lemez szar, az Interpol énekesének szólólemeze (Julian Plenti néven keressétek) pedig alapdarab.Zseniális.
Köszpá.
Baby, you've played my heart but the way that you've played it was art...
Így egy héttel a Sziget után, tiszta fejjel, nagyjából visszatérve a normál kerékvágásba, gondoltam nyilvánítok valamiféle véleményt úgy alles zusammen az egész fesztiválról, ha már a koncerteket alaposan kiveséztem.
Ami plusz
-a fellépők: hiába nyavalygott mindenki, hogy szar az idei felhozatal, én rettenetesen meg votlam vele elégedve. Nagyon jó volt, hogy végre nem ugyanazokat a semmi újat nem mutató együtteseket hívják meg huszadszorra (a sajnálatos Prodigyt kivéve),hanem adnak lehetőséget az újabb generációnak is. Mert egyre többen szeretnének itthon is új bandákat látni, és hát nem olyan izgi már huszadszorra a Firestarter, ráadásul ugyanúgy szól mint az első koncert alkalmával. A fiatalabb zenék valami frissességet hoztak a Szigetre, de persze annak, aki nem volt rá nyitott (sajnos sok ilyen volt), csak a szájhúzogatás maradt. Nekem meg az öröm. Emellett pedig a Sziget idén elhozott olyan 10 éve működő (a Primal scream esetében 27...) bandákat,akik még soha nem voltak itt, és amúgy valszeg nem is jöttek volna. Nem is tudok olyan évet, amikor ennyiszer hallottam volna azt a mondatot, hogy ,,this is our first time in Hungary".. Aki pedig visszatérő vendég, mint pl a remek új albumot promótáló Placebo, az megjegyezte, hogy itt mindig jó játszani.
- a program: messze ez volt az eddigi legjobb program. Egy nagyobb koncert sem ütött másik jelentős eseményt, ha volt is ütközés, akkor az külföldi-magyar között volt, amikor alapesetben az ember a külföldit választja, mert Kaukázus minden egyetemi bulin szórakoztatja a részeg bölcsészlányokat, míg a Primal scream valszeg soha a büdös életben nem jön többet. (bár ez gondolom a bölcsészlányokat érinti legkevésbé...)
Aztán meg nem jutott egy napra 12 koncert,sem kettő úgy, hogy van egy délután 4kor meg egy éjfélkor. 3 nap volt, amikor kényelmesen elértem az utolsó vonatot is, és nem kellett reggelig teát szorongatva hipnózisban bámulnom valami tök lecsúszott zenekart a Táncdalfesztivál sátorban, hogy el ne aludjak.
- a higiénia: tavaly szentségeltem rendesen, mikor a 120. Toi-Toi WC sem volt alkalmas arra, amire kellett volna. Idén sokkal jobb volt megítélésem szerint a helyzet (a sárga-piros zónában köröztem). És végre volt a kézmosókban szappan is, ha pedig kifogyott akkor raktak oda sima pumpás szappant, tehát senki nem ment koszos kézzel lángost enni.
- az időjárás: az eddigi összes Szigetemen esett, ami engem eléggé meg tud viselni. Egyrészt mert általában jött vele a hideg is, ami persze megfázást hozott, az pedig pl. egy Razorlight-koncert kihagyását jelentette, ami mondanom sem kell, nem tett boldoggá. Idén azonban kinntartózkodásom alatt egy csepp eső nem esett, így vígan ugrálhattam végig mindent a verőfényes napsütésben.
-árak természetesen még mindig azt menő nyilatkozni a Szigetről, hogy megfizethetetlen. Nos, nem az. A kaja/pia árak nem mentek fel tavaly óta, sőt, volt ami olcsóbb volt. De a legtöbb termék ugyanannyiba került. (sörröl,borról nem tudok nyilatkozni, a koktélok nem megnevezendő bennfentes barátom szerint ugyanannyiba kerültek)
Mellesleg a jegyem is féláras volt a Meexnek köszönhetően (a sorban állás volt az ÁFA) . Aki diák volt és szemfüles az könnyen hozzájuthatott ugyanígy a több ezer kedvezményes jegy egyikéhez. A 18 (ottalvósnál valamivel több) ezer forint pedig egy szülinap/névnap alatt simán összejön, tehát szerintem ez nem a csillagos ég kategória.
Aztán a fogyasztás. Személy szerint úgy gondolom, nem a Sziget az a hely, ahol literszámra kell vedelni az alkoholt. De ha valaki ezt teszi, akkor utána ne sírjon, hogy egy 100ast eltapsolt 5 nap alatt. Enni sem kötelező bent, ott az Auchan 10 perc sétára, és kényelmesen meg lehet piknikezni a fűben.
Saját fogyasztásom és kalkulációm alább.
Ami mínusz
- In-kal szekuricsik : a biztonsági őr külön állatfaj, akinek természetes környezetében való viselkedését nehéz megérteni. Ha csak szimplán bunkó velünk, akkor érezzük magunkat szerencsésnek. Azonban a Szigetes szekuritik nem elégszenek meg ennyivel. Többen is panaszkodtak, hogy agresszívek, akkor is ütnek, ha nem szükséges. Személy szerint úgy vettem észre, a kisebb színpadoknál jellemzőbb. A nagynál talán azért nem, mert jobban szem előtt vannak. Ott csak annyi volt a gond, hogy a bodyszörfölő srácokat kissé agresszívebben és fájdalmasabban emelték ki a tömegből, mint a lányokat. Oké,hogy gyengébbik nem meg minden, de ugyanazt csinálták és ugyanúgy ember mindkettő, tehát nem a náluk 100 kilóval kisebb srácokon kéne kiélni a frusztrációjukat.
Másrészt amikor huzamosabb időt töltöttem a backstage előtti helyen, unalmamban néztem, ugyan mi a dolguk. Hát elég felháborító volt, amit csináltak. Ugye a backstageben lévőknek kell igényelniük névvel/fotóval ellátott kártyát, amivel bemehetnek. A szekuritik ezt akkor is ellenőrizték, ha az alany már 30szor kiment majd bement, és a végére már kurvára unta, hogy minden egyes alkalommal elemlámpával a pofájába világítanak. Aztán volt egy sofőr is, akinek valamiért nem raktak képet a kártyájára, de rá volt írva, hogy driver. Hős biztonsági emberünk nem akarta beengedni, személyit követelt, mire a srác mondta, hogy nincs nála, a kocsiban van,de ő a sofőr, be kell mennie. Őreink nem angoltudásukról híresek, így hívott egy másik, jóval kedvesebb férfit, aki megoldotta annyival, hogy sofőr, nem látod, mehet!
Persze voltak kivételek, volt olyan is, aki az autogramra váró lánykákkal beszélgetett, meg tanácsokat adott nekik, hogy kiabáljanak, ha meglátják a tagot, akkor oda szoktak figyelni.
Stb. De sajnos nem az utóbbi a jellemző, márpedig ez rontja mind a fesztivál, mind az egész magyarság képét.
- emberek: ez kerülhetett volna a pozitívba is, de aztán mégse. Tehát a Szigeten mindenki közvetlen és kedves, mindenki megőrül egy kicsit, és elfelejti a hétköznapokat. Az sem számít, honnan jöttél, ha ugyanazt a sort énekeled több tízezer emberrel, akik mind más nyelvet beszélnek és más időzónából érkeztek. A bandák tagjai szívesen fotózkodnak meg aláírogatnak, ők is közvetlenek, átveszik a rajtunk uralkodó fesztiválhangulatot. Ez mind szép és jó, de még mindig jellemző a nemtörődömség és a bunkóság. Sajnos főleg magyarokkal voltak rossz tapasztalataim. Azaz ki kell mondjam: csak magyarokkal.
Egy nagyszínpados koncert alatt a hatalmas tömegben nehéz közlekedni, de lehet. Sokan azonban képtelenek megtenni anélkül, hogy áttaposnának másokon, felrúgnák a náluk kisebbet, vagy beállnának valaki elé, akinél 30 centivel magasabbak. Ha egy külföldi lökött meg, akkor ,sorry",ha egy magyar, akkor vagy semmi, vagy takarodjak már arrébb. Most ha ezt valaki olvassa, valszeg be fogja írni, hogy nem így van és ne általánosítsak. Hangsúlyozom, hogy ezek csak a saját tapasztalataim.
Több dolgot nem tudok kiemelni,tehát jöjjön a leltár.
Elfogyasztott....
koncertek száma 15 ( egy koncert tehát 1200 forintba került. Voltál már 1200as Placebon? Kétlem...)
lángosok száma egy sajtos-tejfölös (500.-)
óriáspalacsinták száma egy nutellás,egy juhsajtos (kb 700+800=1500)
üdítők száma 15 üveg Natur aqua ízesített ásványvíz (10x260= 2600)
alkoholos italokszáma 1 db Bacardi breezer (0 ft,köszönöm András..:D)
Szigetes buszjegyek száma 2 (2x450=900)
relikviák száma 1 darab póló 4500.-
Össz: a jegyet levonva kb. 10 000 forintot költöttem 5 nap alatt, ami nem egy nagy összeg. Emellett vettem pólót is, azt sem kötelező.A jegyet is hozzászámolva kb. 28 000 ftba került az egész fesztivál. Ennyiből is lehet,tessék.
A zárónap kicsit eseménytelen volt számomra, legalábbis kezdetekben. Egyetlen koncert érdekelt, az, ami az Offspring meg Faith no more rajongókat nem valószínű, hogy igen: a Maximo park. A 6-kor kezdődő koncerten 6kor alig voltak, hátranéztem a második sorból és konkrétan senkit nem láttam magam mögött. Az eldobált söröspoharakat és néhány napozó hollandot kivéve. Még szerencse, hogy a Maximo park késett, így szépen megtelt a nagyszínpad előtti tér. De azért hadd hangoztassak egy közhelyet: sokan voltak, de nem elegen.
A színpadon büszkén feszült a Maximo park új albumának,a Quicken the heartnak a plakátja vagy mi az. (valaki segítsen már arra a nagy vászon izére jó szót találni, köszönöm!) Nekem azonban egy kicsit baljós árnyak vették körbe, ugyanis nagyon nem akartam, hogy a műsor az új albumról szóljon. Rajongók közt szólva sem ez a Maximo-életmű fénye. Sajnos csalódnom kellett, majdnem az összes új számot eljátszották, kiszorítva ezzel a repertoárból olyan (szerintem) emblematikus Maximo park-slágereket, mint a The coast is always changing, a Karaoke plays, a Parisian skyes és még sorolhatnám. Holott a közönség nagy része ezekért a dalokért ment oda. Azt azért a Maximo park is tudta, hogyha akarná se tudná megtölteni a műsoridőt az új koronggal, már csak azért sem, mert az egész lemez oda-vissza nincs több, mint alig 40 perc. Így hát mindenki nagy örömére nem maradt el sem az Our velocity, sem a Books from boxes, és még olyan extrákat is kaptunk, mint az Acrobat. Utóbbit azért adták elő, mert állítólag valaki azt mondta rá, hogy olyan, mintha magyar szám lenne. Azóta sem sikerült kiderítenem, ki és miért gondolta ezt így, de mindenesetre köszönöm neki így látatlanban is.
A setlisttel való bánkódás helyett inkább élveztem a koncertet, ami teljesen korrekt volt, fesztiválbuliként 100%-ra vizsgázott. Először is a Maximo parknak van egy fantasztikus frontembere, Paul Smith, akiben annyi energia összpontosul, amivel Magyarország egész éves áramellátását biztosítani lehetne. Fel-le rohangált, ugrált, mindent megtett a mikrofonállvánnyal amit csak lehet: felkapta,eldobta,megpörgette, hadonászott vele. Ugyanezt tette a lábaival is, nem gondoltam volna, hogy van olyan ember aki tud levegőben spárgázni és közben énekelni. Emellett egy kis noteszből olvasta fel sorra a magyar mondatokat, ami azért kedves gesztus. A tárlat nem merült ki a köszönömben és a sziasztokban, bár a legnehezebb mondattal szegény Paul nem bírkózott meg: csak páran értettük mit akar, mikor megpróbálta kimondani, hogy ,,szerelmes szám”.
Emellett ebből olvasta fel az Acrobat szavalós részét, amit amúgy csak a legelvetemültebb rajongók tanulnak meg.
Aztán a Maximo parknak van többi tagja is, akik kicsit a háttérben ugyan (kivéve a billentyűst, aki még fel is szeretett volna mászni a szintetizátorra, de miután látta, hogy így könnyen lebukfencezhet a színpadról, letett róla),de remekül teszik a dolgukat.
Végig látszott rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak, jó formában vannak és jól is érzik magukat itt. A koncert után sikerült elcsípnem két tagot (sajnos Pault és a kedves billentyűs fiút, akinek nem jut eszembe a neve és lusta vagyok utánanézni nem, dehát nem jöhet össze mindig minden) így már ott virít az aláírásuk a tárcám belső felén.
Azt is remélem, hogy másodszor is jönnek, és azt is, hogy nem fog az enyhe jegyeladás miatt elmaradni a koncert.
,,A mai popzene elég nagymértékben össze van fonódva a divattal, mi pedig nem vagyunk egy divatos együttes, sőt, teljesen régimódiak vagyunk.." (P.S.)
Sziget szubjektív beszámoló később, addigis művelődjetek:
A pénteki lazítás után a szombat már keményebb diónak ígérkezett: Subways,Klaxons,Placebo. Közöttük Editors és Manic street preachers, egyik sem érdekelt különösebben, de úgy vagyok vele, hogyha már elmentem, megnézek mindent ami nem ígérkezik annyira rossznak.
A napot kapásból úgy kezdtem, hogy elaludtam és nem is éreztem magam valami jól, így a Subwaysről lemaradtam, az Editorsnak a közepére értem oda, de annyira unalmas volt, hogy negyed óra ácsorgás után meguntam és elmentem enni. Aztán visszabattyogtam Klaxonsra.
A Klaxons 18:00-kor játszott, ami nem éppen egy jó időpont. Se nem délután, se nem este. Még meleg van, mindenki ilyenkor kezd magához térni az előző napi buliból és eltámolyogni sörért, a merészebbek, akik fotoszintetizálással éltetik magukat pedig ,,fényért”. Azonban egész tisztességes tömeg gyűlt össze, rajongókkal elöl, tehát a közönséggel nem is volt semmi gond. A színpadon egybegyűltekkel már volt egy kicsi.
Nem akarok ,napi érdekes” rovatot nyitni, de számomra kezdetektől fogva sokkoló a Klaxons esetében, hogy például a billentyűknél parádézó James Righton nem 16 hanem 26 éves, vagy hogy a gitározó Steve sem 18 éves répagatyás indietini, hanem már házas ember, méghozzá a CSS énekesnője mellett kötelezte el magát. Talán azért van ez így, mert a tagadhatatlanul brit Klaxons mintha konzerválta volna 16 éves csőgatyás önmagát, ami persze nem is baj, így a náluk 13 évvel fiatalabbakat is könnyedén meg tudják érinteni. Főként a bal oldalon hajatigazgató Steve, akinek a mellettem álló leány folyamatosan szívecskéket mutogat és azt csücsöríti a szájával, hogy ,gyerecsakide”. (bevallom, ez egy idő után elég ijesztő volt)
Ha ezeken a meglepő és mulatságos tényeken túltettük magunkat, nézzük a showt. Itt már akadályba ütközünk, ugyanis ezt nem igazán lehetne shownak nevezni. A Klaxons zenéje teljesen rendben van, ők jól lovagolták meg az indiehullámot, csináltak egy jó lemezt, ami nem tűnik el a süllyesztőben fél év után és nem lesz arra kárhoztatva, hogy 2 év múlva már csak a falusi diszkókban fog szólni. De a Klaxons inkább való egy klubba, mint a nagyszínpadra. Mintha nem tudnának mit kezdeni magukkal, sem a színpaddal, sem egymással, de a közönséggel sem. A számok rendben vannak, néhol kicsit mellényúltak az ütemet illetően, tehát metronómot nem igazítanék hozzájuk, de ez egy fesztiválkoncerten valszeg nem a legfontosabb dolog. Azonban ami a slágerek, a szorgos tenyércsapkodás és éneklés után maradt, az egy kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb űr. Nem vagyok képes sem negatívan, sem pozitívan nyilatkozni a koncertről. Ami a hangulatot illeti, valóban jó volt, de ami a színpadon történteket, az már kevésbé. Rendben volt ez koraesti hangulatfokozónak, de a Klaxonsnak kell még fejlődnie, hogy betöltse azt az űrt, ami maradt bennem a koncert után.
10/7
A Klaxons után következett a régi motorosnak számító Manic street preachers, akikkel kapcsolatban totálisan meg voltam győződve arról, hogy ők már jártak nálunk. Nos,nem.
A MNP volt az, aki igazán belakta a színpadot, a hangfalakon zászló, plüssállatok, a háttérben pedig az új album borítója a véres arcú kisfiúval, ami elég nagy botrányt kavart megjelenésekor.
Megelőlegezném, hogy egyetlen bajom van a MNP-el: nem szeretem. Meghallgattam az összes albumukat, és igazából 3-4 szám van ami honos az mp3 lejátszómon (nem,én nem használok mp4et) , de a többi számomra olyan nehezen befogadható, mint a fűrészporból készült instant krumplipüré. Ötszázadik fogyasztásra sem tudom megemészteni.
Ennek ellenére mindigis tiszteltem, amit a MNP csinál, főként az egyre izmosabb énekesük, aki szerintem nagyszerű frontember és remek orgánummal is rendelkezik. Rajta kívül még egy ember tűnik fel számomra a színpadon, a matrózruhába öltözött gitáros, aki az egyik szám előtt elmeséli egyetlen kötődését Magyarországhoz, ami történetesen az, hogy az édesapja szerint a legjobb focista Puszkász (volt).
A Motorcycle emptiness a kezdő dal, ezek után azt gondolom, hogy oké, lelőtték az első számot, amit szeretek, nincs minden veszve. De veszve volt. Élőben sem szeretem a MNP-t attól függetlenül, hogy egy tök korrekt koncertet lenyomtak. Csak azt hiszem ez most tényleg nem nekem szólt.
10/5
A MNP után és a Placebo előtt a tömeg konkrétan nem mozdult. Ekkor lehetett látni, hogy az első sorok nem is a MNPre voltak kíváncsiak, csak jobb helyet szerettek volna Placebora. Nem biztos, hogy jól jártak. A start előtt negyed órával már nem éreztem a lábujjaimat és pár könyök is fúródott belém. A második szám környékén döntöttem úgy, hogy akkor lecsorgom a tömeggel a 8. sor környékére. Itt már fel tudtam emelni a kezemet, volt helyem tapsolni és nem nyomták két oldalról a tüdőmet, így énekelni is sikerült.
A Placebot eddig egyetlen egyszer láttam, 2006-ban ugyanitt. Akkor, mint magamat nagy rajongónak tartó egyén, hatalmasat csalódtam. Olyan volt, mintha pár öltönyös tőzsdeügynöknek a kezébe nyomnánk valami hangszert, hogy nesze játsszatok, mert muszáj, aztán mehettek haza. A Placebo tagjain semmilyen érzelem nem volt, a legizgalmasabb pillanat az volt, amikor Stefan rágyújtott.
Így hatalmas elvárásokkal és ugyanekkora adag reménnyel érkeztem a Placebora, immáron 2009-ben. Az elvárások 90%a teljesítettnek minősültek.
A színpad képe annyiban változott, hogy a Placebo kicserélődött és kibővült. A 2007 végén kivált Hewitt helyére Steve Forrest érkezett, aki korábbanegy nem túl ismert Evaline nevezetű punkbandában játszott. Nem kérdés, hogy a Placebo máris nagyobb elismerést és sikert hozott neki, mint eddigi bandája. Forrest ezt rendesen meg is hálálta.Új lendületet adott a Placebonak, emellett kombinálta a headbangelést a dobolással. Rajta kívül feltűnik még a színpadon a változás személyében egy hölgy aki vonós hangszeren játszik, és két gitáros is. Ők azonban szigorúan a háttérben maradnak, teret adva a híres-neves Placebonak.
A 2006-os koncerttel ellentétben ebben most van energia, köszönhetően az új albumnak, ami egészen más, mint az eddigiek. Senkinek sincs kedve az új Placebo lemez meghallgatása után feketébe öltözni vagy eret vágni, sőt. Az új albumot kis híján végigjátsszák. Elhangzik a címadó dal, az Ashtray heart, a Breathe underwater, az első kislemez, a For what it’s woth, a Never ending why, a Come undone illetve a kb. 10 évvel ezelőtt megírt, de csak most rögzített Kitty Litter, ami kora ellenére sem lóg ki az albumról.
Az új album túlsúlyának átka az, hogy sok mindent hiányolhat a repertoárból a hivatásos rajongó. Pure morning, Nancy boy, hogy mást ne is említsek. Meg személyes kedvencem,a Days before you came, és azt sem bántam volna, ha az új lemezről elhangzik a Kings of medicine, amit elvileg nem is a Battle for the sunra írtak, hanem egy ittas vezetés elleni kampányhoz. Ott nem használták fel, így a Placebo úgy döntött, a dal helyet kap a korongon, aminek mi persze nagyon örülünk.
Pure morning helyett kapunk olyan slágereket, mint a Taste in men, a Meds (egy kis akkusztikus felvezetéssel), a Song to say goodbye, Special needs és természetesen az Every you every me, utóbbi kicsit átalakítva, ami sajnos ennek a számnak nem tett valami jót. Összességében korrektül összerakot setlist volt ez, azt akis hiányérzetet leszámítva. Maga a koncert is jelest érdemelt, és most sokkal közvetlenebbnek és felszabadultabbnak is éreztem a Placebot, mint legutóbb. A copfos Molko sűrűn köszönömözik, kinyilvánítja, hogy ,,fuckin’ awesome audience” vagyunk, pedig igazából mindenki tudja, ők is, hogyha csak felállnának a színpadra és csettintenének egyet, azzal is tömeghisztit váltanának ki.
Mellesleg a koncert után tudtam meg, hogy Molko a japán koncertjükön az első szám után összeesett és le kellett állítani a bulit, így kérdésessé vált, hogy nálunk fellépnek-e. Nyitott szemmel, füllel járok, de csak a koncert után tudtam meg eme hírt, és hogy őszinte legyek nem igazán tűnt fel, hogy Brian beteg lenne vagy rosszul érezné magát a színpadon. Az interjúkat azonban a másik két tagra hárította, akik azt nyilatkozták, hogy Brian jól van, csak pihennie kell.
A Placebo mintha feltámadt volna, az új albummal és dobossal új energiát is kaptak, és remélem, hogy Steve Forrest a következő album idején is ilyen lelkesen fogja rázni szőke fürtjeit.
,,Rendkívül károsnak tartom a Pop Idol jellegű műsorokat,amelyek elvileg ismeretlen tehetségeket hivatottak felfedezni. Ezek a műsorok ugyanis karaokét csinálnak a popzenéből, ami nem jó." (S.O.)
A péntek nem sok mindent tartogatott számomra, konkrétan csak a Primal screamet. De ha már megvettem a hetijegyet, akkor megnéztem a Jetet is,bár nem sokat nyertem vele.
Akkor értem oda a nagyszínpadhoz, amikor az Are you gonna be my girl pont befejeződött és kisebb tömeg kezdett kifelé menetelni. Na igen,magyar ember ezt az egy számot ismeri a Jettől, ezt is csak egy Vodafone reklámból. Ha őszinte akarok lenni, több említésre méltó száma nem is nagyon van az ausztráloknak. Első albumuk, a Get born még bírt valami nyers hangzással,de az új Shine on már ezt a keveset is elvesztette. A koncert is ilyen volt: semmilyen. Végig ott voltam, mégsem tudnék egyetlen jelentős momentumot vagy dalt felidézni, holott ismerem mindkét albumot. Elég kevesen voltak, és aki ott volt, az sem miattuk jött: előttem egy fiatalember sörrel a kézben sportújságot olvasott, mellettem a földön ülve két lány a programot böngészte, mozgó lábakat sem igazán lehetett felfedezni. Egy kis mag volt a tömeg közepén, akik valóban a Jetre voltak kíváncsiak, de ez egy ekkora színpad előtt vajmi kevésnek bizonyult.
10/4
A Jet után előremásztam a 2. sorba. Nem volt nehéz. A Primal scream kezdése előtt 5 perccel is kínosan kevesen voltak, már én éreztem magam zavarban helyettük.
Az első Primal scream nótát 13 évesen hallottam körülbelül, akkor pedig amikor alakultak én még gondolat sem voltam anyámék fejében. 27 év aktivitás után is elmondható, hogy a Glasgowból származó Primal scream mindig, minden egyes albumon képes megújulni, konkrétan egy teljesen új zamatot adni a zenéjének, ami tiszteletre méltó. Az még inkább, hogy ebből sohasem jönnek ki rosszul. Emellett tőlük megtanulhattuk, hogy az elektronika nem is áll olyan messze a rockandrolltól. Tehát kisebb meglepetés volt a Primal scream, mert nem lehetett tudni, melyik irányba fog elmozdulni a koncert, de azt hiszem sikeresen megtalálták az arany középutat. Ahogyan Bobby egy korábbi interjújában elmondta, ők eufórikus rockandroll számokat próbálnak írni.
Ha már a rockandrollnál tartunk, akkor érdemes vetnünk egy pillantást a tagokra. Az énekért felelős, korábban a Jesus and Mary chainben dobokon játszó Bobbyn kívül egyikükre sem húznám rá a rocksztár jelzőt.A basszer Gary Mounfield inkább néz ki géplakatosnak, a kalapos őszes halántékú Andrew Innes pedig kertésznek. Gillespie azonban hozta a formáját, így 47 éves házas, két gyerekes családapaként sem gondolja úgy, hogy ideje lenne megkomolyodni. Bár pozitívumként említhető, hogy ábrázata mintha nem romlott volna jelentősen az utóbbi pár évben. Persze a tekintete most sem volt tiszta, de ezt senki sem várta el tőle.
A repertoárban kevés dalt hallhattunk az új albumról, konkrétan kettőt: Can’t go back, Suicide bomb. Előbbi a koncert egyik legjobb, ha nem a legjobb dala volt. Aztán jött a Country girl,az együttes történetének legjobb toplistás helyet megszerző száma, amire az a kevés tömeg rögtön elkezdett függőlegesen és vízszintesen egyaránt mozogni,majd Shoot speed kill light,a mi így élőben elképesztő, és hallhattuk a Loaded c. zseniális dalt is, amit csak legmerészebb álmaimban mertem volna képzelni. Ezt amúgy a Prodidzsájnak címezték.
Az a kevés ember aki itt összegyűlt, bizony a Sziget egyik legjobb koncertjét láthatta. Bobby nem finomkodott, nem tanulta meg, hogy köszönöm, csak néha nyomott egy c’mont vagy tisztán le lehetett olvasni pár fuck you-t a szájáról, amikor éppen nem a mikrofonba sikerült mondania. Azonban így is olyat nyújtottak, ami számomra végképp beemelte őket a legendák közé. És izgatottan várom, a következő album esetében mit újítanak.
10/9
U.i.: a Pendulumból 2 percet bírtam ki, a Prodigy alatt meg lángost ettem a fűben, tehát nem nyilatkoznék érdemben, főleg úgy, hogy előbbit rühellem, utóbbi meg csak szimplán unalmas már.
(a fotók ismételten a szigetponthuról vannak,az én gépem egy ideje felmondta a szolgálatot)
A nap beszólása
,,Ezek meg kik?Mikor lesz már Pendulum?" Primal Scream koncert közepén 14 évesnek látszó tárgy rózsaszín szív alakú napszemüveggel a halántékán. Darwin,érted kiáltunk.
Ha azt mondom,Thats not my name akkor mindenki egyre gondol: Ting tings. Az angol duó tavaly robbant be az MTV barát popslágereivel és úgy tűnt, nem tartanak ki tovább egy nyárnál. Ezt most még nem tudhatjuk, majd kiderül mi lesz a sorsuk a második album után.
A nagyszínpadon délután kaptak helyet, pontosabban fél 5-kor,ennek ellenére egész sok ember összegyűlt. Kényelmesen bal hátul foglaltam helyet,sem kedvem sem erőm nem volt előrevánszorogni,tolongás meg nem volt tehát megállapodtam pár angol mellett. A duó hímnemű tagja a szintetizátorhoz lépett és pötyögni kezdett. Majd pár másodperc után a dobokhoz fáradt,de a pötyögés folytatódott. Ekkor mindenki hűűű-zött egy sort,mert hát ennek azért nem volt valami élő varázsa. na igen,ketten voltak a színpadon és az volt a nagy kérdés,be tudják-e azt tölteni. A válasz nem egyértelmű. Az énekesnő,Katie egymaga is betöltötte volna a színpadot: össze-vissza rohangált a mintás overáljában és a fehér,mintás térdig érő pólójában meg persze sapkában,nem mintha annyira hideg lett volna. Gitár fel,gitár le,ugra előre,ugra hátra,a visítást meg sem említem. Még eg pár soros magyar szöveget is lenyomott, amit a kevés magyar tapssal hálált meg. Ő aztán tényleg olyan női frontember aki megállja a helyét a színpadon,úgy is,hogy nem különösebben szép vagy csinos,divatikon sem lesz belőle, inkább csak a stílusa és a kisugárzása imádnivaló.
Azonban hangszerek terén így ketten bajban voltak, számomra volt egy kis playback jellege az egésznek, hiszen 2 ember azért nem tud teljes körű élményt nyújtani, még úgy sem, hogy mindketten többfunkciósak, azaz mindenen játszanak ami a kezük ügyébe kerül. A másik legnagyobb probléma az volt, hogy mindenki, még azok is akiknek volt füldugójuk, fogta a fülét, mert tényleg azt hittük,hogy menten kiszakad a dobhártyánk. Ezt nem korrigálták, egész koncert alatt reménykedtem, hogy mellőzik kicsit a lábdobot.
A számok terén semmi meglepetés nem érte a nem túl pörgős közönséget, mivel a Ting tings még csak egy albumnál tart, azon is kb 3 sláger található, amit az MTV-n felnövő generáció boldogan dalol,a többi meg kitölti a slágerek közötti szünetet. Egy új számot is játszottak, de már a dallamot sem tudom felidézni, nemhogy a címet.
A Ting tings felejthető volt, úgy ahogyan a slágereik is. Még mindig szívesen hallgatom a vonaton, bevásárlás közben, vagy buli előtt, de nem élek-halok azért, hogy újra eljussak egy koncertre.
10/5
A Bloc partyval elég ambivalens viszonyt ápolok: az első albumuk szerintem hibátlan, a második közepes, az új meg egyszerűen rossz. Szeretem is őket meg nem is, és csak remélni tudom, hogy a következő albumig összeszedik magukat, mert van bennük potenciál, nem kicsi.
Sajnos az első pár számról lemaradtam, mivel ott ragadtam Blasted mechanism koncerten, így hiába szedtem a lábaimat, már szólt a Hunting for witches, amikor bekanyarodtam a nagyszínpad járólapjaira. És meglepődtem, hogy egy talpalatnyi hely nem volt, alig tudtam magam beverekedni valameddig, hogy lássak legalább valamit a kivetítőn kívül. Emellett erősen csökkentette az élményt a ki-be járkáló emberek hada, akik előszeretettel tiportak át mindenkin, ha végre meghallották azt az egy számot amit ismernek a Bloc partytól.
Okereke hangja élőben is ugyanolyan ha nem még inkább egzotikus, ő maga meg igencsak jófej és szimpatikus fiatalember. Közönség között rohangál, pacsizik, köszönömözik és a végén még egy, a közönségből kiszedett zászlót is a gatyájába tűz, majd így nyom le egy teljes számot. Azért a végén megjegyezte, hogy fájt kicsit.
Annak örültem, hogy nem a legújabb albumról volt a legtöbb szám. Ami volt az meg élőben is unalmas és a közepére már toporogtam, hogy jöjjön valami jó, légyszi. De imám meghallgattatott: This modern love, Banquet, The prayer, Helicopter, like eating glass és még sorolhatnám. Minden jelentős és jó számukat előadták, visszatapsolás is volt természetesen, miért is ne lett volna. Az I still remembert hiányoltam, de mivel késtem ezért elképzelhető, hogy lemaradtam róla. ha meg csak simán nem játszották akkor bizony szégyelljék magukat.
Azt kaptam, amit vártam, 100%-ig. Semmi csalódás, se negatív se pozitív. A Bloc party jó és a Bloc partynak ideje lenne végre összehozni egy normális lemezt abból a tehetségből, amit kaptak és amit be is mutattak ebben az egy órában.
10/7
A38-wan2 színpad
Blasted mechanism
Ha jól emlékszem tavaly járt már nálunk a portugál Blasted mechanism, mégpedig az A38 hajón, de akkor sajnos betegség miatt lemaradtam róla. Már akkor megfogadtam, hogyha lesz legközelebb, és szerencsére lett is, akkor ott leszek, mert ezt látni kell. Hogy miért? Mert a Blasted mechanism valami olyat művel amit más nem. Először is az ember szeme leragad a külsőségeknél. nem próbálom meg leírni, milyen jelmezben voltak, mivel nem is tudom pontosan mi volt rajtuk, inkább beszéljenek a képek helyettem. Aztán eléri a fülünket a zene, a szemünk még pásztázza a felismerhetetlenségig elmaszkírozott tagokat, de már nem olyan érdekes. A lábunkat sem kell irányítani, irányítja a zene. Milyen zene? Hát kifejezés nem igazán van rá. A srácok fogtak egy üstöt és beledobáltak mindent az etnótól kezdve a technón át a rockig és így lett a Blasted mechanism. Minden szám táncra bír és a fülbe mászik, akkor is úgy érzed, hogy ismered amikor csak először hallod. Mindenféle hangszert felhasználnak a hagyományos hangszerektől kezdve a szemeteskukán át a kongáig és még más olyan hangszereket is, amiknek nem tudnám megmondani a nevét.
Szerencsére a közönség is jó volt, tényleg mindenki táncolt és tombolt amíg bírta a lába. Magyarországon nem hinném, hogy nagy népszerűségnek örvendő együttes lennének azonban aki látta őket az A38-on az most ott volt, mostmár én is értem, miért.
Tehát akinek van lehetősége, az legközelebb nézze és hallgassa meg őket, nem mindennapi élményben lesz része, erre mérget veszek.
10/8
A nap beszólása
,,Where is lángos?Where? WHERE CAN I GET LÁNGOS??!! Extázisban érdeklődő külföldi fiatal lángost akar.
